A felnőtt ember sokkal jobb alany a tanulásra…

A minap dr Halász Gábor Professzor Úrral (ELTE – Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ) beszélgettem, aki érdekes tapasztalatát mesélte el.

Azt mondta, hogy egyre több felnőtt jár egyetemre.

Említette, hogy kifejezetten szeret felnőtteket tanítani.

A felnőtt tanulók jellemzően sokkal motiváltabbak. Céljuk van a tanulással, érdekli őket az, amit tanulhatnak. Aktívak, kérdeznek, utána néznek a témának, és van mihez kötniük az új információkat.

 

A diákkorú hallgatók jelentős része motiválatlan, nem tudja, mire lesz jó az, amit tanul. Nincs gyakorlati tapasztalata és túl kevés tudással bír, amihez kötni tudja az egyetemen megismert új információkat.

Ezen diákok zöme csak a vizsga miatt tanul. Egyetlen célja az, hogy megfeleljen a vizsgán.

Ez pedig gyakran nem elég, ráadásul nem is jó irányú motiváció.

 

Egyszerűen pazarlás csak a vizsgára tanulni. Az ilyen tanulás eredménye a vizsga után néhány héttel már használhatatlan.

Úgy érdemes tanulni, hogy később is használni tudjuk a tanultakat.

Ez nem igényel lényegesen több munkát, csupán azt, hogy tartós megjegyzésre törekedjünk. Időről időre vegyük elő az ismeretanyagot és ismételjünk, vagy (és ez még jobb), használjuk, alkalmazzuk rendszeresen a tanultakat.

Ha magunkban csupán azt fogalmazzuk meg elvárásként, hogy „a vizsgáig tudjam csak”, akkor az elménk ezt a parancsot fogja teljesíteni.

 

No, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy régen azt tanították, hogy az ember tanulási képessége az idő előre haladtával egyre inkább cökken. Még azt is tanultuk, hogy nem keletkeznek új agysejtek. A születésünk után csak csökken az agysejtek száma. Pedig e-két állítás egyike sem igaz.

Sőt, a felnőtt ember sokkal jobb alany a tanulásra. Csak elszokott tőle. Az elszokás viszont hamar leküzdhető tanulással, gyakorlással. Olyan ez, mint a sport. Ha sokáig nem sportolsz, akkor eltunyulsz. Az izmaid leépülnek, elgyengülnek, …

Ahogy azonban újra elkezded a fokozatos edzést, egyre edzettebb leszel. Egyre jobb lesz a teljesítményed és a kitartásod.

Így van ez a tanulással is.

A felnőtt ember lényegesen nagyobb konszolidált tudásmennyisége sokkal több kapcsolódási lehetőséget kínál az új információk megragadásához. Ez olyan előny, amivel egy fiatal, tapasztalatlan elme nem versenyezhet.

Ráadásul a felnőtt ember jellemzően jobb lényeglátási, lényeg kiemelési képességekkel rendelkezik. Már amennyiben rendszeresen használta az agyát információk elemzésére és  probléma megoldásra.

 

Az volna a jó, ha a motiválatlan ifjak elmehetnének dolgozni. Majd miután felébred bennük a fejlődés, a tanulás iránti vágy, felnőtt fejjel megtehetnék, hogy beiratkoznak az egyetemre és olyan órákat látogatnak, amelyek elősegítik az életben való boldogulásukat, továbbá kielégítik a tudásvágyukat.

A társadalomnak is ez volna a hasznosabb.

Tudom, kicsit illúzió, amit gondolok, mert a felnőtt dolgozó lakosság zöme nem engedheti meg magának, hogy rendszeresen kiessen a munkából.

Ha nem dolgozik, nem tud megélni.

A felsőoktatás sem azt adja, amire szükséged van, hanem azt, amit az élettől elrugaszkodott érdekszféra a tantervben meghatározott.

A tananyag fő kiválasztás gyakran az oktatógárda tudáshalmazából és egyéb piac idegen szempontok összegyúrásából kristályosodik ki.

 

Még szerencse, hogy minden felsőoktatási intézményben találunk egy-két zseniális tanárt, akitől a diákok létfontosságú ismereteket szerezhetnek.

 

Éppen ezért tartom nagyon jó lehetőségnek az online oktatási formák hatékony változatait, kiváltképp a videós oktatást.

Akkor tanulsz, amikor időd van rá.

Sehová sem kell elutaznod, hogy tanulj.

A nap 24 órájában elérhető a tananyag, így bármikor hozzáférhetsz.

A tanulást rövid, 5-10 perces ciklusokra bontva végezheted.
Ez azért fontos, mert az otthoni tanulás során ritkán adottak a feltételek 45 percnyi zavartalan tanuláshoz. Ráadásul, napi 10-15 percet mindenki képes kiszorítani az idejéből, ha akar.

Csapj hát a lovak közé és tanulj azért, hogy a jövőben jobb lehetőségeid adódjanak!

Török József
könnyentanulás.hu

 

 

Szólj hozzá!

*