A tanulás (tudásépítés) legnagyobb akadályai

jún - 03 2011 | By

E-cikk megírása előtt egy középiskolai tanár ismerősömmel azon morfondíroztunk, hogy mi lesz a mai fiatalokkal.

Az általános, majd a középiskolában egyre többekre igaz, hogy nem aktivizálják különösképpen magukat, már ami a tanulást illeti.

Ennek okaiba most ne menjünk bele. Rövidtávon sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi lesz ezekkel a diákokkal?

És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akik régóta nem tanultak? Azt is mondhatnám, hogy elszoktak a tanulástól. Ismereteik egy előző világ igényeinek kielégítésére megfelelők. A mai világban már erősen alulképzettnek számítanak.

Sem sok pénzük, sem sok idejük nincs arra, hogy átképezzék magukat, magyarra fordítva, felzárkózzanak.

Egyébként is, egyre kevesebb idő jut a tanulásra.

Ha még utazni is kell ahhoz, hogy részt vegyünk az oktatáson, akkor a rendelkezésre álló idő jelentős részét tanulás helyett utazással fogjuk eltölteni.

Kifizetjük a terembérletet, az oktató személyes idejét, stb.

Kinek van ma ideje és pénze két, három éves, vagy akár fél-egy éves továbbképzésekre járni?

Ha mégis, akkor miként fogod bepótolni azokat az órákat, amelyekre nem tudsz elmenni?

 

A magam részéről óriási lehetőségnek tartom az oktató videók segítségével történő tanulást.

Nem is elsősorban az ára, vagy az idő és helyfüggetlensége miatt, sokkal inkább azért, mert ha jól használod, az oktatóvideók segítségével valóban megszerezheted az áhított tudást.

A tanulás nem azonos az ismeretszerzéssel! A tanulás a tudás, pontosabban a működő, használható tudás felépítése.

Ha elmész egy tanfolyamra, az ott szerzett ismeretek el sem jutnak a tartós megjegyzés állapotába.

Ahhoz, hogy tartósan megjegyezd az eléd tárt ismereteket, jegyzetelned kellene, mégpedig jól.

A jegyzetből és a nem létező tankönyvből több alkalommal ismételned kell.

A tudásépítés legfontosabb fázisában pedig használnod, alkalmaznod kellene a megjegyzett ismereteket.

 

A számítástechnikai ismeretek jelentős részében még rosszabb a helyzet. Addig, amíg a tanfolyamon vagy, minden szép rózsaszín. Érted és úgy érzed, hogy másnap is meg tudnád csinálni a tanfolyami gyakorlatokat. Aztán eltelik egy hét, majd egy hónap, és a tanfolyamon eléd tárt ismeretek úgy foszlanak szét, olyan gyorsan illannak el a fejedből, hogy el sem hiszed.

Ekkor érzed úgy, hogy már öreg vagy, nem neked való a tanulás.

Pedig abszolút nem erről van szó.

Tudod, mi a különbség a fiatal, tanuló korú ember és az idősebb ember tanulása között?

Két alapvető különbséget látok:

  1. Az idős ember elszokott a tanulástól.
    Sport nyelven fogalmazva, edzetlen. Ebből fakadóan, természetesen kicsi az önbizalma és sokkal gyorsabban fárad, mint a fiatal, tanuláshoz szokott diák.
     
  2. Az idős, tanulástól elszokott ember lassabban tanul, mint a tanulásban edzett fiatal.

Ha nincs szervi problémád (például Alzheimer kór), akkor állítom, hogy néhány hónap alatt rengeteget javíthatsz a tanulásod sebességén, és a teherbírásodon is. Ahogy jönnek a sikerek, az önbizalmad is visszatér. Tapasztalatból mondom, sok középkorú és idős embert tanítottam számítógép kezelésre. A sikeresség pedig igencsak kellemes érzés.

A hatékony tanulás legfontosabb fűtőeleme a siker, az eredmény.

Azon emberek 90%-a, aki nem képzi magát, azért marad távol a tanulástól, mert annakidején, amikor még iskolába járt, nem volt sikeres a tanulásban. Nyűgnek érezte a tanulást. Szükséges rossznak, ami unalmas, keserves és eredménytelen.

Számukra írom nagybetűkkel, hogy
A TANULÁS, AKÁMENNYIRE IS HIHETETLEN, AZ ÖRÖMSZERZÉS ÉS AZ ÖNBIZALOMÉPÍTÉS LEGEGYSZERŰBB MÓDJA!

És még a munkavállalói esélyeidet is drasztikusan javítja.

Az említett, „tanulásban sikertelen” emberek mindegyike beszámol egy, vagy több tantárgyról, amellyel nem voltak problémái, amelyben jó, sikeres volt. Ez bizonyíték arra, hogy képes vagy eredményes tanulásra, csak még nem tanultad meg azt, hogy miként lehetsz sikeres olyan témák tanulása során is, amelyek nem a kedvenceid.

Az életben sok olyan ismeretre szükséged van, amely alapvetően nem sorolható a kedvenceid közé .

Ez a kedvenc dolog pedig nem olyan súlyos kérdés. A tananyaggal szemben tapasztalt ellenérzés drasztikusan oldódik akkor, amikor elkezdesz sikereket elérni az adott területen.

Az iskolának sikeres emberré kellene nevelnie.

Azt kellene megtanítania, hogy miként oldhatsz meg sikeresen olyan feladatokat, amelyek meghaladják a jelenlegi képességeidet.
Meg kellene tanítaniuk TANULNI, megszervezni a hatékony tanulás lépéseit és betartani azokat.
Meg kellene tanítania azt, hogy célt tűzöl ki magad elé, és eléred azt. Jutalmazod magad és újabb célt tűzöl magad elé.

 

A sikeres ember receptje a következő:

Cél, motiváció, lelki erő, okos-, hatékony módszerek, hatékony segítségkeresés, kitartó munka, a siker megélése.

Elmúlt már az a világ, ahol hosszú távon meg lehet élni abból, amit az iskolában tanultál.

Folyamatos egyéni tanulásra, továbbképzésre és új ismeretek befogadására van szükség.

És itt jön az oktató videó, amely nem időhöz és helyhez kötött.
Akkor és ott tanulsz, ahol éppen időd van rá.
Az online videók megtekintéséhez Internet hozzáférésre van szükség. Az online videót nem tudod a könyvespolcra tenni, cserébe azonban még kedvezőbb díjra számíthatsz.

A lényeg, meg úgyis az, hogy megtanuld a benne foglaltakat!

Hiába van tömve a könyvespolcod oktató videókkal, ha a bennük foglalt tudás nem a fejedben van, akkor nem mész vele semmire.

 

A tanulás legfontosabb akadálya az, hogy a tanuló túl kevés alkalommal, esetleg túl elvont formában találkozik az ismeretanyaggal. No, meg az, hogy az ismeretanyag nincs elég erős hatással rá.

Biztosan tapasztaltad már, hogy a megrázó, vagy a nagyon örömteli dolgok azonnal, egy életre bevésődnek az elmédbe.

A tartós megjegyzést, vagyis az információ tartós memóriába vésését nagyon segíti az információ erőteljes érzelmi hatása, annak személyes értéke.

A motiváció sem tesz mást, mint felértékeli a számodra hasznos információt.

Szokták mondani, hogy motiváció nélkül nincs tanulás. Nos, igen. Mi a fenének jegyezne meg az elménk számára lényegtelen és érdektelen dolgokat?

Az elménk egyenesen kizárja azokat az információkat, amelyeket nem ítél fontosnak.

Ez azonban nem előre elhatározott, tudatos értékítélet.

Sokkal inkább tudat alatti szelekcióról van szó, amely átjárhatatlan gátat emel az ingerküszöb alatti információk elé.

Ha hatékonyan és eredményesen akarsz tanulni, akkor fel kell keltened magadban a kíváncsiságot a tananyag iránt. Ebben sokat segíthet egy jól elkészített oktató videó.

A tömör, jól érthető, majd jól utánozható folyamatok oktatóvideós bemutatása nagyon eredményes tanulást tesz lehetővé. Feltéve, hogy nem elégszel meg azzal, hogy érted, amit láttál.
Csináld meg önállóan azt, amit az oktató videóban mutattak neked.
Ne csak egyszer, hanem többször is.

Az első ismétlést másnap (tudáskonszolidáció), a másodikat néhány nap múlva, a harmadikat egy-két hét elteltével végezd el.

Az ismeretanyaggal való többszöri, időben eltolt találkozás, a gyakorlatok ismételt elvégzése azzal a következménnyel jár, hogy azok az információk is áttörik a hosszú távú memória falkerítését, amelyek az első találkozás során csak a rövid távú memóriádig jutottak.

Az ismeretek gyakorlati alkalmazása során felépül a működő, gyakorlatban alkalmazható tudás. Kikristályosodnak az ismeret elemek között megbúvó összefüggések.

Ahogy lecsillapodik az új információ keltette zaj, úgy tűnnek elő, kerülnek a felszínre olyan részletek, amelyeket addig észre sem vettél.

Ez a tanulás haladó fázisa. Ekkor már információ vadásszá válsz. Az elméd „előkészített tárolási hellyel” várja azokat az új információkat, amelyek kiegészítik, pontosítják, új nézőpontba helyezik a tanultakat.

Ezért is fontos a tananyag ismételt feldolgozása. Az emberi elme képtelen az első találkozás során minden részletet megragadni. Csak azok az információk kerülnek a megértésed közelébe, amelyek illeszkednek az addigi ismereteidhez és felkeltik a figyelmedet. Amelyeknek „előkészített tárolási helye van”.
Nyilván nem fizikai helyre gondolok. Sokkal inkább egy összefüggésre, illesztési lehetőségre, amely kapcsolatot jelent a meglévő és az új ismeret között.

 

A tanulás az egyik legösszetettebb emberi tevékenység.

Sok minden befolyásolja annak hatékonyságát.

Ha megtanulod és alkalmazod a célra vezető tanulási módszereket, ha képessé válsz a tanulás idejére irányítani a figyelmedet, növelni a motivációdat, akkor a tanulás érdekes és élvezetes játékká válik.

Volt már úgy, hogy alig tudtad lerakni a könyvet, alig tudtad befejezni a tanulást? Csak a fáradtság vett rá arra, hogy befejezd?

Ha igen, akkor tudod, hogy miről beszélek.

 

Ennél is van azonban több.
Kívánom neked, hogy sokszor átélhesd azt az érzést, amikor a megtanult ismereteket sikeresen alkalmazod.

Amikor az addig órák alatt elvégzett feladatokat percek alatt megoldod, csak azért, mert rutinos vagy és korszerűbb módszert alkalmazol.

Az igazi jutalom az eredményesség és a sikeresség, amit a munkaerőpiac egyre bőségesebben honorál.

Ha pedig nem azt teszi, akkor nem veled van a probléma. Akkor itt az ideje, hogy még szorgalmasabban tanulj és keress magadnak egy másik munkahelyet, ahol megfelelően értékelik a teljesítményedet.

Érdekes jövő elé nézünk. Sokakra esélytelenség, kilátástalanság vár.

Csak rajtad múlik, hogy ebbe a társaságba akarsz-e tartozni, vagy jegyet váltasz a sikeres táborba induló buszra. A buszt úgy hívják, hogy tanulás!

Üdvözlettel: Török József
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.