dec - 02 2012

Tegnap este egy fantasztikus élményben volt részünk. A Pesti Színházban láttuk a MIKVE című darabot. A történet egy zsidó női rituális fürdőben, egy mikvében játszódik. „A dráma szereplői különböző életkorú nők, akiket vallási szabályok kötnek, és különféle társadalmi és családi szerepekben egy férfi uralta világban küzdenek elfogadásukért, szabadságukért, jogaikért, s ha kell lázadnak is.” Amikor […]

nov - 28 2012

Tegnap este a feleségemmel volt szerencsénk részt venni Nagy Béla negyedik boldogságos előadásán, amelynek a címe: Emberi kapcsolatok a hétköznapokban. Nagyszerű volt! Sokkal többet adott, mint amit vártam. Érdekes, hogy mindegyik előadás előtt, ott motoszkált a fejemben, hogy vajon mennyire lesz elcsépelt, sablonos, vagy túl általános az előadás. Érdekes, mert mindegyik előző előadás maximális elégedettségemre […]

nov - 17 2012

Pénteken bejött az üzletembe egy úr. Miközben a problémájáról és annak megoldásáról beszélgettünk, megpillantott egy egeret a polcon. Jé, ilyet vettem tegnap az Auchan-ban, mondta. Aztán elkomorodott az arca és közölte, jóval drágábban vettem, mint amennyiért Ön árulja. Jó az egér, elégedett vele? Kérdeztem. Igen. Válaszolta. Azt vette, amire vágyott? Kérdeztem. Igen. Válaszolta. Akkor ne […]

nov - 06 2012

10.28-án hétvégén ellátogattunk Tarára, ahol a hétvégén tartották az Öreg tavi lehalászást. Csodás idő aranyozta be a két napot. A Tatai Panzióban szálltunk meg, ahol nagy barátsággal, figyelemmel fogadtak bennünket. A szálló ablakából remek kilátás csinált kedvet ahhoz, hogy elinduljunk az öregtó körüli sétán. A Tatai Panzió az a hely ahonnan a legjobb a Tatai […]

nov - 05 2012

Holnap lesz Nagy Béla soron következő előadása, a Boldog gyerek – A sikeres gyereknevelés titka címmel. Tudom, elcsépelt téma, de csak azért, mert még nem hallottad erről Nagy Bélát! Nem tanultunk szülőnek lenni. A szüleinktől szerzünk benyomásokat ez ügyben, ha pedig olvasunk is róla, attól még meg vannak a magunk problémái, amiben nem tud senki […]

nov - 03 2012

Nem neveltek vallásosnak, így nekem a mindenszentek a saját veszteségemről, édesanyámról szól. Az idén volt 10 éve, hogy váratlan hirtelenséggel, 24 óra alatt elment. Nagy űrt hagyott bennem. Gyerekkorom óta, ha este egymagamban arra gondoltam, hogy az életem egyszer véget ér, és talán soha se lesz semmi folytatása, erős félelem fogott el. Anyukám halála után […]

okt - 20 2012

A magyar nyelvben is előfordulnak olyan szavak, amelyek alakilag nagyon hasonlítanak egymásra, könnyen összetéveszthetők, ugyanakkor jelentésük erősen eltér. Ezeket hívjuk paronímiáknak Nézd meg az alábbi listát! Kíváncsi vagyok, hány olyan szót találsz, amelynek jelentése már összemosódott a fejedben, ezért helytelenül használod? • bizonyság (bizonyíték) ↔ bizonyosság (meggyőződés) • bojár (orosz főnemes) ↔ bojtár (pásztorsegéd) • […]

Címke:

okt - 19 2012

Fogj egy fültisztító pálcát. Csepegtess rá Betadin oldatot. Bőven, jó nedves legyen. Többször kend be vele az aftát! Ha szükséges naponta kétszer-háromszor végezd el a kezelést addig, amíg el nem múlik az aftád!   A Betadin oldaltot ne nyeld le! Nem tesz jót a bélflórádnak. Jód-érzékenyek ne használják!!! Ha van orvos az olvasóim között, kérem […]

okt - 10 2012

A címe: A Boldogság tanulható! Igazából, ez volna a sorozat kezdő előadása, csak úgy hozta az élet, hogy mi a nejemmel nem az eredeti sorrendben kezdtük el a kurzust. Ismét kiváló előadást kaptunk. Élvezetes, néhol meghökkentő, néhol megrendítő, de ami fontos, hogy hatással volt ránk. Nem csak érzelmileg, de értelmileg is.   Segített meglátnom azt, […]

okt - 05 2012

Hétfőn este, feleségemmel együtt részt vettünk Nagy Béla „Boldogságod záloga a jó párkapcsolat” című előadásán. Ez az előadás egy négy részből álló előadássorozat egyik előadása. Nagy várakozással voltam, vajon mit tud mondani Nagy Béla az elcsépelt közhelyeken túl? A bizalom meg volt bennem, mert Nagy Bélát az ország egyik legjobb előadójának tartom. Eddig csak minőségi, […]

okt - 05 2012

Ezt feltétlenül látnod kell: Egyetemi előadás a SZIE-n. Az alapgondolatokra figyelj! Üdv: Török József

okt - 02 2012

Üdv: Török József

Sze - 21 2012

Véleményem szerint Magyarország legjobb személyzet kiválasztási szakembere. Vér profi és nagyon eredményes. Ha mostanában aktuális, hogy dolgozót keresel, akkor gyorsan vedd fel vele a kapcsolatot. Vagy menj el a tréningjére. Biztos vagyok abban, hogy nem fogod megbánni. Ha most nem aktuális, akkor jegyezd fel a Weboldalának elérhetőségét, hogy kéznél legyen, ha majd kell. http://www.kelko.hu/hogyan-talalj-kiemelkedo-arbevetelu-ertekesitoket/ Üdvözlettel: […]

Sze - 14 2012

Sze - 13 2012

Ma ajánlotta a figyelmembe Oláh János barátom. Ez azonban annyira jó, hogy mindenkivel meg kell osztanom. Mit fejez ki a beszéd stílusunk, a hanglejtésünk? Mi a szerepe a kommunikációban, … Nézd meg a többi részét is! Keress rá a Youtube-on Montágh Imre nevére…

aug - 26 2012

Júl - 31 2012

A kollégám ma egy laptop szétszedésével bíbelődött, mire a másik kollégám beszólt neki: A kis kínai pikk-pakk szétszedné. Tudja, hova kell nyúlni. Ja, mondom, azt én is tudom, hogy hova kell nyúlni: oda, ahol szőrös! A Brumira azért vigyázz! – Szólt a kollégám. 🙂

Júl - 30 2012

Egy kedves barátom elhatározta, hogy kilátástalan helyzetükből egy olyan technológia alkalmazásával próbálnak kimászni, amelyet ideiglenes házak építésére alkalmaz a katonaság olyan helyeken, ahol másra nincs lehetőség. Földdel töltött homokzsákokból építenének házat maguknak. Vesznek egy olcsó telket valahol és oda felhúzzák a földházat. Nagyon elszántnak tűntek a párjával együtt.   Miközben beszélgettünk, éreztem, hogy világvége hangulatban […]

jún - 20 2012

Ez a három fogalom talán a legfontosabb az életünkben. Elszántság, másként fogalmazva, annak anyukája a motiváció nélkül nem teszünk semmit. Minden cselekedetünket valami motiválja. Akkor vagyunk bajban, ha valamit meg kellene tennünk, de kevés a motiváció és képtelen abból kinőni az elszántság. Ekkor hanyagoljuk a teendőt és elmaradunk annak véghez vitelében. Ismerős? Ki ne küzdene […]

máj - 29 2012

Oké, eddig is tudtuk, hogy nem jótékonysági intézmény. Azt azonban csak sejtettük, hogy 0, azaz nulla emberi viszonyulással bír az utazókkal szemben. Történt, hogy 2012.05.15-én egy igazolást kellet beszereznem a Pest Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamarától, akik a Váci utcában székelnek. Mivel sürgős volt a dolog, nem tudtam megvárni azt a pár napot, amíg kiküldik. Beültem […]

1 2 3 4 5 9