‘Gondolkodj’ kategória archívum

Ne teniszezz védőszemüveg nélkül!

2012. május 11. péntek

Szerdán teniszezés közben olyan történt velem, ami még soha.

Egy rossz mozdulat okán az ütőm keretéről a szemembe pattant a teniszlabda.

Ennél pontosabban nem is érkezhetett volna. Pont a szemgödrömbe, egyenesen a szemembe csapódott, úgy, hogy a pilláimat nem is tudtam teljesen becsukni.

Fél percig rohangáltam a fájdalomtól. Mindenféle színeket láttam.

Úgy tűnik, szerencsém volt, mert a látásom nem romlott.

Ugyan bevérzett kicsit a szemem, fáj is egy kicsit, de nagyobb baj nem történt.


1,5 napos felvétel

Használok ugyan napszemüveget, de az eset este 8 órakor történt, amikor már inkább zavart a napszemüveg, ezért levettem.
 

Az eset után eldöntöttem, hogy vásárolok egy kényelmes munkavédelmi szemüveget azokra az időkre, amikor zavaró a napszemüveg.

Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy mennyire nagy baj történhetett volna egy ilyen apró hiba miatt.

Retina leválás, stb. – Nem vagyok szemorvos.

 

Azon is elgondolkoztam, hogy néha védőszemüveg nélkül flexelek, vagy olyan munkát végzek, aminek során hasonló baleset történhet. Pedig néhány ezer forintért már lehet vásárolni olyan kényelmes védőszemüveget, amivel a probléma megelőzhető.

A szemem a legfontosabb érzékszervem!

El sem tudom képzelni nélküle.
Bármilyen funkció csökkenés óriási kár volna a számomra.

Okulj a hibámból!

Előzd meg a bajt!
 

Elfogy a magyar és elfogy az európai!

2012. március 21. szerda

Romány Zoli barátomtól kaptam az alábbi PowerPoint prezentációt.

A világ népességének és azon belül a muzulmán népesség terjedéséről szól.

Mondhatnánk, hogy kit érdekel, de a legfőbb mondanivalója nagyon is húsba vág.

Ha így haladnak a dolgok, akkor néhány évtized múlva Európa nemzetállamaiban túlsúlyba kerül a muzulmán lakosság.

Ez még csak hagyján, de kisességbe kerülnek az államot alkotó őslakosok.

Néhány évszázadon belül pedig elenyészővé válik az őslakosság száma.

Ez pedig nem más, mint egy nemzet kihalása.

Megdöbbentő adatokat tartalmaz ez a prezentáció. Magam az adatokat nem ellenőriztem, de ha csak logikailag nézzük is igaz lehet.
A muzulmán vallás tiltja az abortuszt. Egy muzulmán családban nem ritka a 8-9 gyermek. Ugyanakkor, Európa fejlett nemzeteiben a családok átlagosan 1,3-1,8 gyermeket nemzenek. A kettő közt óriási a különbség.
Nézd meg a prezentációt, aztán olvass tovább!

Az alábbi gondolatok mozgolódtak a fejemben:

Könnyen belátható, hogy a prezentációban megfogalmazott fenyegető tendencia valós.

Jó érzésű ember félve gondol arra, hogy mi vár az unokáinkra (majd ha lesz) egy olyan világban, ahol nem az ő őseinek leszármazottjai lesznek többségben. (Ez nem is olyan távoli jövő.)

Ugyanakkor, felmerül a kérdés, hogy mi kellene ahhoz, hogy a magyar fiatalok több gyermeket válasszanak?

Az is jó kérdés, hogy mit kellene tenni annak érdekében, hogy ne csak több gyermek szülessen, de azok életkilátásaik ne sokkal rosszabbak, hanem jobbak legyenek, mint a miénk.

A legtöbben azért nem vállalnak gyermeket, mert nem érzik biztosítottnak azt, hogy megfelelő színvonalon el tudják látni őket, magukat is alig tudják fenntartani.

Mi kellene ahhoz, hogy ez a tendencia megforduljon?

Megbecsült kismamák, jól megfizetett munkával rendelkező anyák és apák, jól prosperáló gazdaság, igazságos teher és jövedelem elosztás, megfelelő jövőkép, élhető környezet, … Soroljam még?

 

Na, kérem ezek az igazi kérdések.

És senki ne mondja, hogy a magyar ember nem vállal sok gyermeket, mert nem olyan.

Egy évszázada még olyan volt. Sokgyermekes családok tömkelege alkotta az országot, pedig a mainál jóval szegényebbek voltak.

Várom a megtisztelő hozzászólásokat!

Török József

Ezt Látnod kell – érdekes, gondolatébresztő, szórakoztató

2012. január 24. kedd

Szeretem a beszélgetős műsorokat.

Mindig is érdekeltek mások gondolatai.

Egyik este a műsorokat lapozgatva az ATV csatornára tévedve Csányi Vilmos és Juszt László beszélgetésébe kapcsolódtam be.

Azóta egyszer már ismét megnéztem. Nagyon tetszett.

Először is, Csányi Vilmos nagyon jó gondolkodó.

Roppant jól látja a lényeget.

Juszt Lászlót sem tartom buta embernek, mégis ebben a műsorban jól megvillantak a korlátai.

Na, dehát mindannyian korlátosak vagyunk.

Képesek vagyunk azt gondolni, hogy az általunk vélt igazság az egyetlen…

Pedig dehogy.

Meg kell hallgatni a másikat is. Hátha mond néhány olyan dolgot, amellyel magunk is fejlődhetünk.

 

É már rég megtanultam, hogy aleg egyszerűbb embertől is lehet néha tanulmni. Néha csak emberséget, néha mást is.

Magánbeszélgetés
Csányi Vilmossal
1. rész

Magánbeszélgetés
Csányi Vilmossal
2. rész

 

 

Szóval nézd meg ezt a fantasztikusra sikeredett adást és írd meg a vélaményedet! (Csak finoman!)

Üdv: Török József

Egyből Magyarország jutott az eszembe

2011. november 3. csütörtök

Ma, amikor az alábbi hírt olvastam, egyből Magyarország jutott az eszembe.

Évek óta tonnaszám szállítják, elsősorban Németországból és Angliából az elhasznált számítógépeket Magyarországra.

A hír: Ghána belefullad az elektronikai hulladékokba

Szépen kiglancolják őket, majd eladják azoknak a magyar embereknek, akik nem értvén hozzá, azt hiszik, hogy jó üzletet csinálnak.

Egy számítógép elvi elavulási ideje 2,5 év.

A behozott használt gépek pedig 3-5 éves konfigurációk.

A nyugati „beszállítók” elég szépen fizetnek a magyar használtcikkesnek azért, hogy másik országba szállítsák az elektronikai hulladékot. Ezt követően a gyanútlan magyar vevő az értékhez képest, igen komoly összeget fizet egy elavult, lassú, hiba esetén gyakran javíthatatlan masináért. Egy ilyen számítógép hosszú távú felhasználásra pedig biztos alkalmatlan.

Magyarországot tulajdonképpen szemétlerakóként használják a nyugati államok.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy mi lesz a veszélyes elektronikai hulladékkal néhány hónap múlva, amikor az emberek rájönnek, hogy nem megoldás a számukra egy 3-5 éves számítógép, vagy ne adja Isten, ha elromlik a masina. Javítani aligha lehet, mert alkatrészt nem lehet hozzá kapni.

Ha csak nem egy másik behozott hulladékból…

Természetesen nem csak számítógépekről van szó, hanem monitorokról, nyomtatókról, stb.

Átlagosan egy új monitorhoz képest fél áron, vagy valamivel az alatt kínálnak 3-5 évet futott készülékeket. Vajon kinek jó üzlet ez?

Biztos nem a vásárlónak!!!

Van egy mondás, miszerint, „a szegény embernek háromszor jobban meg kell gondolnia, hogy mire költi a pénzét, mert ha mellé nyúl, nem lesz pénze másikat vásárolni!”

Egy új számítógéphez, monitorhoz jellemzően 3 év garancia tartozik.

A teljesítménye legalább 3-10-szer akkora, mint a használt elavult számítógépé. (A legolcsóbb, korszerű, új modellekkel számolva.)

Nem hiszed?

Pedig nem a levegőbe beszélek.

Használt CPU-k:
Intel Pentium 4 3GHz-es processzor Passmark CPU Mark értéke: 491

AMD Athlon XP 3200+ processzor Passmark CPU Mark értéke: 499

Intel Pentium 4 3.60GHz processzor Passmark CPU Mark értéke: 584

Intel Core2 Duo E4300 @ 1.80GHz processzor Passmark CPU Mark értéke: 1056

Intel Core2 Duo E6300 1.86GHz processzor Passmark CPU Mark értéke: 1115

Intel Core2 Duo E6550 @ 2.33GHz processzor Passmark CPU Mark értéke: 1455
(Ez teljesítményét tekintve még használható, csak ne legyen hardver hiba…)

Új processzorok:
Intel Core i3-2100 @ 3.10GHz processzor Passmark CPU Mark értéke: 3856

Intel Core i5-2500 @ 3.30GHz processzor Passmark CPU Mark értéke: 6625

Intel Core i7-2600 @ 3.40GHz processzor Passmark CPU Mark értéke: 8956

Török József
 

Gyakran magad vagy az okozója, hogy a levélcímedre rengeteg kéretlen levél érkezik.

2011. szeptember 14. szerda

Minden héten kapok olyan levelet, amelyik valami érdekeset ígér.

Ezen levelek jelentős része brutális akciót, ingyenes tanulmányt, egyéb számodra hasznos tartalmat ígér azért cserébe, hogy fellapozod a levélben megadott hiperhivatkozást.

Általában a levélben semmi valódi azonosító, csupán egy valótlan álnév olvasható.

Tudnod kell, hogy ha rákattintasz a linkre, azzal visszaigazolod, hogy az e-mail címed működik, azt rendszeresen letöltöd, tehát érdemes oda levelet küldeni.

Láttam olyan megoldást is, ahol a hivatkozás mögött valódi Weboldal volt, amelyen gyakorlatilag megismételték a csábító, ködös ajánlatot. Az oldalon egyetlen lehetőséget hagytak a számodra, regisztrálj (amivel jellemzően e-mail küldés jogával ruházod fel az oldal üzemeltetőjét), és ezután letöltheted a beígért tartalmat.

Több száz filmet térítésmentesen, zenei albumok százait, és még ki tudja mi mindent.

Ám az egésznek csak egyetlen célja van:

Megszerezni a működő e-mail címedről érkező felhatalmazást, hogy a jövőben levelet küldhetnek a számodra.

Jó tanács:

Ne foglalkozz olyan ajánlattal, amelyben az ajánlattevő nem igazolja magát egyértelműen!

Név, cím, telefonszám, e-mail cím.

Gondolj bele, mire számíthatsz, ha a levél írója már most rejtegeti a kilétét?

Üdvözlettel: Török József
 

Dihidrogén-oxid…

2011. április 14. csütörtök

A nejem küldte át ma ezt a cikket:

Az Eagle Rock középiskola diákja nyerte el az első díjat az egyik Középiskolai Tudományos Konferencián. A dolgozatával azt akarta bemutatni, mennyire rá vannak már hangolódva az emberek a tudománnyal való handabandázásra, és a környezet lerombolásától való félelemre. Elkészített egy felhívást a dihidrogén-monoxid vegyület betiltására, és utána megnézte, mennyire tudja meggyőzni az embereket, hogy aláírásukkal támogassák. A betiltás támogatására a következő okokat hozta fel:
1. a vegyület erőteljes izzadást és hányást képes okozni,
2. a savas esők egyik fő komponense,
3. gáznemű halmazállapotban égési sérüléseket okozhat,
4. nagy mennyiségű belélegzése fulladást okoz,
5. hozzájárul a természet eróziójához,
6. erősen csökkenti az autófékek hatékonyságát,
7. kimutatták rákos daganatokban.

A diák 50 embert kért fel a betiltást sürgető felhívás aláírására. Negyvenhárman aláírták, hatan azt mondták, hogy még gondolkodnak, és mindössze egy tudta, hogy a vízről van szó.
 

Tanulság:

Ember! Gondolkodj!

Ha valamiben nem vagy elég járatos, nézz utána, kérdezz meg olyanokat, akik értenek hozzá!

Mondom, olyanokat, akik értenek hozzá!

Ha olyat kérdezel, aki csak eljátsza, hogy ért hozzá, akkor várhatóan nem fogsz jó választ kapni!