Csodálatos világ – Török József blogja

Szeretek beszélgetni.
Okos emberekkel kiváltképp.

Tegnap egy cégvezetővel beszélgettem, aki szerintem igencsak okos.
Mondott is néhány megszívlelendő gondolatot, amelyek annyira ütősek, hogy most megosztom veled.

Cégvezető ismerősöm nem véletlen járt nálam. Új számítógépek vásárlásáról tárgyaltunk.

Jól megy az üzlet? Stabil a cég? Jók az üzleti kilátások? Tartalmilag ezeket a kérdéseket feszegettem, amire elég érdekes válasz érkezett.

Megkérdezte, hogy hallottam-e a hírt, hogy

„A görögök egyetlen nap alatt 1 milliárd eurót vettek ki a bankokból. A Spanyolok szintén nagymértékű euró kivételbe kezdtek.
Elindult egy hisztéria, amely ha folytatódik, rövid időn belül kifektetheti a görög bankokat.
Ha a spanyolok is folytatják, akár az euró is bedőlhet.
A következmények megjósolhatatlanok.
Ha összeomlik az euró, akkor mi lesz a forinttal?”

Aztán így folytatta:

„Előre látó cégvezetőként gondoskodnom kell arról, hogy a cég termelőeszközei olyan állapotúak legyenek, hogy szükség esetén akár 4-5 évig is dolgozhassunk velük.

Elég öreg a gépparkunk.
Most még lehetőségünk van arra, hogy új gépeket vásároljunk.
Ki tudja mi lesz néhány hónap múlva?

Lehet, hogy a forint árfolyama elszáll és olyan ára lesz az importnak, hogy nem leszünk képesek megvásárolni a szükséges eszközöket.

Ebben a helyzetben a legtöbb, amit a cégemért tehetek, hogy megpróbálom a lehető legjobb állapotba hozni.
Nincs értelme túlzottan sok pénzt tartalékolni, mert a pénz jelenleg a legsérülékenyebb eszköz.”

Ha jól belegondolok, azoknál a partnereinknél, akiket a túlélő kategóriába sorolnék, ugyanezt látom.
Igyekeznek stabilizálni cégüket.

Alapanyagot vásárolnak, sorra cserélik le azokat az eszközöket, amelyeknél leginkább várható, hogy előbb, vagy utóbb probléma lesz vele.

 

Egy számítógép hasznos élettartama 3-6 év.
Minél nagyobb a munkatempó egy cégnél, annál gyorsabb, ennek megfelelően fiatalabb számítógépekre van szükség.

 

A kor elsősorban azért számít, mert új számítógép esetén 3 év garancia biztosítja az esetlegesen felmerülő hiba esetén a térítésmentes alkatrészcserét.

Ami azonban még ennél is lényegesebb az a teljesítmény.
Hiába vásárolsz új számítógépet, ha 1,5-2 éves, elavult modellek közül választasz. Ha már rég elavult teljesítményű számítógépet vásárolsz.

Hogy várod el attól a géptől, hogy ha kell, 3-6 évig elegendő teljesítménnyel szolgálja a vállalkozásodat?

 

Sok olyan céget látok, ahol 4-6 éves gépekkel dolgoznak, miközben rendszeres üzemzavarok, fennakadások, műszaki problémák nehezítik a hatékony munkavégzést.

Mi lesz ezekkel a cégekkel, ha mondjuk, 3-4 évig nem fogják tudni lecserélni a gépeiket?
Vagy majd megteszik tízszeres áron?

 

A másik probléma, amivel rendszeresen szembesülünk, a megfelelő karbantartások (szoftveres karbantartás, belső tisztítás, ..) elmaradása.

 

Nem használnak túlfeszültségvédelmet, megfelelő komplex védelmi szoftvert, …

 

Így néz ki egy átlagos 2,5 éves számítógép belseje:

Így meg egy 1,5 éves laptop hűtőmodulja:

Vajon meddig bírja így? Mikor adja be a kulcsot?

Ébresztő fel!

Én időben szóltam!

Üdvözlettel: Török József 

Egyik barátomtól kaptam ma az alábbi szöveget tartalmazó e-mailt.

Nagyon elgondolkoztató.

Nem is mondok semmit, hanem íme a sorok:

 

Valljátok be őszintén: utáltok minket

 

 

Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.

Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat.

Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi.

Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat.

Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal.

Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni – nemcsak a piacokon és

boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban

is. Mindenhol.

Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat.

Hogy mindent hamisítunk.

Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket.

Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket.

Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi

kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is

hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt

hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk

kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi

szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik

ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban

fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy

ti is a Nyugat része vagytok.) Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek,

eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy

bármit is vegyünk tőletek.

Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa

olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok,

kaptatok a termékeinkből valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk

meg, hanem a ti kereskedőtársaságaitok.

Aztán feltaláltátok a " szabad kereskedelem" nevű dolgot, ami tőlünk

teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a

hadihajóitok, szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső

hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért,

hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk

mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt – olcsó angol

szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával)

és vasutakat.

Tízmilliószámra mentek tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és

rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett.

Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: "Kutyáknak és kínaiaknak tilos

a belépés".

Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből lényegében

kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok, hanem azért,

mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni,

meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott

masíroztak a nagyhatalmak büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul

Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok "koncessziós területként", ahol

aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék

vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tőlünk

zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.

Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel

nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az

egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos

asszimilációról sikoltozott.

Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyünk fel néhány kérdést!

Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament?

Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék?

S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba?

Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok meg

minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok bennünket.

Hát igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket

az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi – saját

határainkon kívül – nem alkalmazunk erőszakot. Még a görény mongoloknak sem

sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék.

Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon,

kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai

laptoppal blogoljon.

Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más

választásotok, de erről is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a

drágább, máshol gyártott cuccokra.

Az meg aztán különösen nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk.

Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi

12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem hajlandók, a

mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a

barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a

bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól

vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt

munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszitek.

Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak.

Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni.

Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen

halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy,

nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk.

Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem

gondoskodnunk kell idős szüleinkről, valamint gyerekünk tandíjáról, a

bölcsödétől az egyetemig.

Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetűbbek

a világon, de ez legyen a mi bajunk.

Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az

emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s

éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára.

Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért.

Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint

iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termőterület

7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.

Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok.

Elég, ha átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt kiskörutatok alatt.

Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy

ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késő estig

nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de ők

továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat,

mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint

ti. Na, ők speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak néztek minden

mandulaszeműt, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold

utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy kínai

büfé. Az öt magyar kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és

brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad

nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy

csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár

ezer forintot lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak

mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a biztonsági őrök.

Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek őket?

A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a

rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű plüssállatainkat úgy veszitek,

mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda

Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok

vásárolni.

Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek vagyunk

legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni,

azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük

magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be

- a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek, üzletkötőitek járják be Kínát,

hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi

kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján?

A francokat, ők jönnek hozzánk – ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk.

Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot.

Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt?

Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába?

Nem, a megoldás egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje

el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s

így a vám is tizede lesz a normálisnak.Nekünk vérünkben van a megvesztegetés

- mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk,

arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik

legkorruptabb állami rendszerét.

Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk,

a másik felet már itt találtuk.

Ha pedig – a korrupciótól most tekintsünk el – adóhatóságotok hagyja, hogy

adót csaljunk, rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenőrző szerveitek

sora, hogy mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán

először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni

minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban

működnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni,

lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen

törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék.

Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha

valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni – ezt kétszáz

méterről is jól fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor

inkább dicséretet érdemlünk, semmint gyalázkodást.

Nem csapunk be senkit.

Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány

Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap?

Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.

Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden

városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a

rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifőzdék,

vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett,

hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi

voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan,

kiszámítható minőségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki

senkit a helyéről:

az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok

legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos -

de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna).Mi pedig, nem

tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe.

Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek.

Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket.

Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk

ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni

benne.

Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen,

Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal szebb és jobb helyek. Mi azért jöttünk

ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy

továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres

volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába.

Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az

embernek sikerült összegyűjtenie némi tőkét.

Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem,

mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a

hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra

terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy

tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az

ügyintéző hölgyet előző este boldogították-e, s ha igen, mennyire.

Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult

nyelveteket magoljuk – s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar

kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.

Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk

titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsó

jánosok vagytok.

Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább

gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi.

Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit

gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni.

Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk – akik úgysem

csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy

Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan

ajánlatokkal.

És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet.

Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk.

 

Üdvözlettel: A kínaiak"

 

Mi a véleményed?

(Nem arra vagyok kíváncsi, hogyan tudod szapulni a kínaiakat!)

Üdv: Török József

Az ember folyamatosan alakul, jó esetben fejlődik.

Nagy hatással vannak ránk a körülmények, de talán még nagyobb hatással lehetnek ránk saját tudatos felismeréseink.

44 évesen nem tartozom a világ nagy bölcsei közé (nem csak a korom miatt ).

Azt azonban már sikerült megállapítanom, hogy olyanok leszünk, amilyenné alakítjuk magunkat.

Volt az életemnek több olyan szakasza, amikor rossz, számomra nehezen elviselhető helyzetbe kerültem.

Olyan alkat vagyok, aki nem bír sokáig rossz helyzetben maradni. Addig küzdök, amíg ki nem jutok a gödörből.

Az évek alatt rájöttem, hogy a gödrök néha elkerülhetetlenek. Ugyanakkor azt is felfedeztem, hogy a gödörből való kilábalás olyan sebességre kapcsol, aminek a lendülete a gödörből kimászva hamar sokkal jobb helyzetbe lendít, mint ahová a gödör megmászása nélkül juthattam volna.

Ebben az értelemben a gödrök, a nehézségek az emberi fejlődés hatékony elősegítői.

Csak az a baj, hogy amikor az ember a gödör mélyén csücsül, akkor nehezen tudja ezt elképzelni. Sokszor még azt is nehéz elképzelni, hogy lehet kimászni a gödörből.

Nézzük, mit is teszünk akkor, amikor megtaláljuk a felfelé vezető utat?

Valami mást csinálunk, mint addig.
Lehet, hogy csak annyi a különbség, hogy szorgalmasabbak, figyelmesebbek, kitartóbbak leszünk. Gyakran azonban más is történik.

Új megoldásokat keresünk. Próbálkozunk, kísérletezünk, valami mást csinálunk, mint annak előtte.

Aztán láss csodát, megjön a siker. Sikerül az, amiről oly sokáig azt gondoltuk, hogy nem vagyunk rá képesek.

A jó megoldás gyakran nem is a tudatos elme szüleménye. Egyszer csak bevillan…

Ahhoz azonban, hogy bevillanhasson, feltétlenül szükség van arra, hogy eltávolodjunk a problémánktól.

Új élményeket, új benyomásokat kell szereznünk.

Mi is alkalmasabb erre, mint a tanulás.

Majdnem mindegy, hogy mit tanulsz, csak valami új legyen!
Valami olyasmit tanulj, aminek során sok új gondolatot ismerhetsz meg.

Azért csak majdnem mindegy, hogy mit tanulsz, mert mindannyiunk elmondhatja, hogy kevés az időnk! Akkor pedig jobban jársz, ha valami olyat tanulsz, amire igazán szükséged van.
Ami önmagában is a hasznodra lesz.

Mire vársz még?

Ott ülsz a székeden és várod, hogy a sorsod jobbra forduljon, vagy teszel is érte valamit?

Én a magam részéről nem várom a csodát.
Inkább magam kikaparom a gesztenyét.

Hogy lásd, nem a levegőbe beszélek:
Mostanság angolul tanulok.
A 4 napos ünnep alatt mélyítettem az ismereteim a MindJet Mindmanager elmetérkép szoftver kezelését illetően. (Ebből egy videós tananyagot fogok készíteni.)
Holnap egy gyakorlati foglalkozás keretében folytatom a tanulmányaimat a termékfejlesztés témakörében.

Üdvözlettel: Török József
 

Kreutz Zsolttól kaptam az alábbi "Hétfői zsengét". Ne hagyd ki:

 

Igaz történet…

… vagy kitalált? Szerintem mindegy!

Elgondolkodtató

Egyszer egy jól keresö apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerü falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erröl az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebböl?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

Legyen csodás a heted!