Gyakorlott szervizesként elmondhatom, hogy a számítógépeknél jelentkező problémák 65%-a három okra vezethető vissza.
1. A megfelelő védelem hiányára
2. Az időszakos karbantartás elhagyására
3. A hibás tervezésre.
Kezdjük az utolsóval.
Hibás tervezéssel sok bevásárló központos gépnél találkozunk, ahol az egyetlen “tervezési” szempont az eladhatóság. Persze minden áron.
Gyakran kihagyják a rendszerhűtő ventillátort a konfigurációból, aminek a nyári nagy melegben túlmelegedés a következménye. A túlmelegedés csökkenti az alkatrészek élettartamát…
A kizárólag ár-központú tervezés másik nagy hibája a nem összeillő alkatrészek alkalmazása. A masina működik, de messze nem optimális teljesítménnyel.
Egy nagyon jellemző példa, amikor egyetlen memória modullal építik a számítógépet.
A mai korszerű számítógépek több csatornás (2, vagy 3) memóriakezelésre képesek.
Ez annyit jelent, hogy egyszerre képesek írni vagy olvasni a gépbe épített memória csomagokat (pár, vagy trió).
Elképzelhető, hogy milyen jelentős teljesítménykülönbséget eredményez a dual, vagy három csatornás memóriakezelés.
Ezt dobjuk ki az ablakon akkor, amikor pár száz forintos spórolás érdekében egyetlen memóriamodullal építjük fel a számítógépet.
Gyakran találkozunk azzal is, hogy nem az alaplaphoz és a processzorhoz illeszkedő sebességű memória modulokat használnak, aminek szintén néhány százalékos teljesítmény vesztés a következménye.
A leggyakrabban azonban azt a problémát tapasztaljuk, hogy egyébként megfelelő minőségű számítógépeket gyenge, az összeszereléskor már elavult processzorral szerelnek össze.
Ekkor a számítógép a laikus vásárló számára minden fontosat tartalmaz, nagy merevlemezt, DVD írót, stb., a valóságban azonban nem jelent jó vásárlást a vevő számára.
Persze ez majd csak később, néhány hónap múlva derül ki.
Még súlyosabb hiba, amikor elavult alaplap köré építik a számítógépet. (Főként a Chipset (chipkészlet) elavultsága okoz problémát)
Az előző esetben, esetleg még megvan a lehetőség egy erősebb processzor beépítésére, de ha elavult alaplap köré épül a konfiguráció, akkor ez a lehetőség is elveszik.
Nem egyszer tapasztaltam azt, hogy a vásárlást követő fél év múlva már nem lehetett erősebb processzort kapni a “remekül” megtervezett számítógéphez.
Ilyenkor bizonyul aztán az olcsó vétel igencsak drágának. Mert a teljesítmény növeléséhez alaplapot és gyakran memóriát is cserélni kell.
A gyártók minden trükköt bevetnek annak érdekében, hogy minél gyakrabban új gépet vásároljunk, éppen ezért, különösen fontos a számítógép építőjének a szerepe. Aki megfelelő odafigyeléssel olyan konfigurációt épít és ajánl, amely megbízható és a lehető legtovább bővíthető. Illetve, adott összegből a legnagyobb és leg optimálisabb teljesítményt hozza ki.
Olcsó húsnak híg a leve, tartja a mondás, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy a jó az feltétlenül drága.
A számítógép választás, vagy bővítés esetén ismernünk kell a felhasználó által elképzelt célokat. Mire szeretné használni a számítógépet az elkövetkező évek során. Ilyenkor nem árt, ha az informatikus felhívja az ügyfél figyelmét olyan lehetőségekre is, amelyekre az ügyfél tájékozatlansága okán nem gondolhat.
A felhasználási igények ismeretében, megfelelő gondossággal könnyen építhetünk optimális és jól bővíthető konfigurációt.
Még olyan szempontok is bele férnek, hogy szuper csendes számítógépet hozzunk létre. (Mi ezeket szeretjük)
Visszatérve a hétköznapi problémák egyéb okaira, beszéljünk kicsit a rendszeres karbantartásokról.
A leggyakoribb hiba a belső tisztítás elmaradása. Nagyon egyszerű dologról van szó. A tiszta ventilátor terhelése optimális, sokkal később kopik el, mint az, amelyik porlerakódástól szenved.
A tiszta hűtőfelületek hő leadása optimális, míg a porral, szösszel ellepett felületek akadályozzák a megfelelő hő leadást és az alkatrészek túlmelegedéséhez, elfáradásához vezetnek.
A padlószőnyeges szobákban használt számítógépek különösen veszélyeztetettek por és szösz által. Sokat segíthet, ha nem a szőnyegre teszed a masinát, hanem attól legalább 10-15 cm-rel magasabb helyet találsz a számára. Ebben a magasságban már töredéke a por és a szöszterhelés.
Egy kompresszoros tisztítást mi a LAPPA Computernél 800 Ft+ÁFA áron végzünk. Olyan lesz a gép, mintha most vásároltad volna…
A jó számítógépet reggel bekapcsolod, majd estig dolgozol vele. Másnap, harmadnap, … újra ezt teszed. És ennek így kell mennie sok-sok hónapig, karbantartás mellett, évekig, anélkül, hogy bármi problémád lenne vele. Semmi fagyás, kiakadás, újraindulás…
Ez a természetes.
Ha nem ezt tapasztalod, akkor vagy a számítógéppel nincs rendben valami, vagy felhasználóként követsz el nagy hibákat.
Az egyik ilyen hiba, hogy nem telepíted a megjelenő Windows frissítéseket. A Windows frissítések két problémát orvosolnak.
A felfedezett hibákat javítják, és azokat a kódokat cserélik, amelyek ellen hatékony támadás jelent meg az interneten. Az ilyen kódokat nevezzük biztonságos résnek. Ha a támadható kódokat nem cseréled, akkor egyre több lyuk lesz a Windows-on, amelyek egyikén előbb, vagy utóbb becsusszan valami nem kívánt kártevő, vagy egyéb támadás.
Időnként cserélni kell a videó kártya eszközmeghajtóját, az alaplap BIOS-át, chipset driver-eit, egyéb hardver elemek meghajtó szoftvereit. Ezek cseréje megfelelő felkészültséget igényel.
Időnként (félévente) nem árt, sőt különösen hasznos a Windows általános karbantartása. Üríteni kell a különféle felduzzadt átmeneti tárolókat, karban kell tartani a Windows rendszernyilvántartó (registry) adatbázisát, rendet kell tenni az elinduló alkalmazások között.
Érdemes kéthavonta rendezni a merevlemezes tároló tárolási struktúráját,
Át kell tekinteni a Windows hibanaplóit, gondoskodni kell a jelzett hibák, figyelmeztetések orvoslásáról.
A számítógépre különféle veszélyek leselkednek.
Ezek jelentős része ellen hatékonyan védekezhetünk.
Az első nélkülözhetetlen védelmi eszköz a túlfeszültségvédő berendezés.
Válassz jó minőségű eszközt (APC, INFOSEC, EATON, Belkin). Pár ezer forintért megvédheted a számítógéped a 230V-os elektromos hálózatról érkező túlfeszültségektől.
A kis túlfeszültség tüske szép lassan, kis lépésekben csökkenti a számítógéped élettartamát, a nagy túlfeszültség pedig tönkre teheti a tápegységet, de akár a számítógéped 80%-át is.
Pár ezer forintos beruházás, és megvédheted magad egy gyakori kellemetlenségtől, amelyre már a biztosítók sem nagyon fizetnek kártérítést. (Védd meg magad)
Természetesen léteznek olyan túlfeszültségvédő berendezések is, amelyek komplexebb védelmet biztosítanak. A 230V-os tápellátás mellett megvédhető az Ethernet hálózati kapcsolat, a telefon vonali bemenet, vagy a koaxiális TV antenna bemenet is.
A védelem szintén nélkülözhetetlen eszköze a komplex vírusvédelmi szoftver telepítése.
Komplex védelem alatt olyan védelmi szoftvert értünk, amely nem csak vírusvédelmet, hanem amellett hatékony és együttműködő tűzfalkomponenst, kémprogram (Spyware), reklám jellegű veszélyforrás (Adware), trójai programok, RootKIT-ek, stb elleni hatékony védelmet is tartalmaz.
Óvatosan a reklámokkal. A szerviz tapasztalataink szerint nem minden, jól reklámozott védelmi szoftver nyújt megfelelő védelmet a számodra.
Ha nem komplex védelmi szoftvert, hanem csak vírusvédelmet használsz, akkor biztosan rossz megoldást választottál!
A vírusvédelem frissítéséhez Internet kapcsolat szükséges. ha mobil Internetet használsz, és csak rövid időkre csatlakozol az Internethez, akkor ügyelj arra, hogy legyen elegendő NET-idő a frissítések elvégzéséhez.
Ellenőrizd rendszeresen a védelmi szoftver állapotát!
Hiába a megfelelő védelmi szoftver, ha a Windows-t nem frissíted. (emlékszel: lyukak!)












Az mekkora probléma ha egy nvidia GeForce 6200 256-os videókártya SZERINTEM nem hétköznapi hőmérsékleten üzemel?
Van rajt hűtőborda szerintem régen ventilátor is volt rajt, most nincs rajt ventilátor és a gép alapjáratán is 50 fok körül van. Egyszer játszottam Call of Duty 4 Modern Warfare-al és elérte a 109 °C-ot. Csodálkozásomra nem sült meg csak sípolt a gép mint rosseb. Meg egy olyan van hogy kaptam egy vírust és a gép azt írja ki minden winyóra hogy 0 bájt szabad lemezterület, pedig szinte üres. két 120 Gigás és egy 320 gigás winyóm van.
Kedves Márk!
Az bizony enyhén szólva nagy probléma.
Csak idő kérdése, hogy megsüljön a kártyád.
Sürgősen gondoskodni kell a kártya megfelelő hűtéséről!
Első körben javaslom a fontos anyagok mentését, majd pedig a merevlemezek vírusmentesítését.
Bízd szakemberre!
Üdvözlettel: Török József