Erős processzor, elegendő memória, … Hangzik a szokásos válasz, ám ennél több dologra is oda kell figyelned a kívánt teljesítmény eléréséhez.
Először tisztázzuk azt, hogy mihez kell nagy teljesítmény?
Játékhoz, videó-szerkesztéshez, videó-kódoláshoz, nagyméretű képekkel történő munkákhoz 2D-ben és 3D-ben is, animációs feladatok elvégzéséhez (főként a rendereléshez*).
*Renderelés = állókép, vagy a videó képkockáinak előállítása a tervezőprogramban beállított paraméterek alapján.
Aztán tisztázzuk azt is, hogy mi határozza meg a számítógépből kinyerhető maximális teljesítményt?
A számítógép tartósan kiaknázható teljesítményét mindig azon alkatrésze határozza meg, pontosabban, amelyik szűk keresztmetszetnek bizonyul.
Szűk keresztmetszetnek hívjuk azt az erőforrást, amely a legelőször elfogy az adott feladat elvégzésekor.
A mai korszerű számítógépek esetében a leggyakrabban a merevlemez adatmozgatási teljesítménye fogy el. A videó-szerkesztésnél, videó-renderelésnél, a nagyméretű képek szerkesztésénél legelőször ez jelenti a szűk keresztmetszetet.
Játékok esetében leggyakrabban a grafikus kártya bizonyul szűk keresztmetszetnek.
Ez után következik a processzor, és a megfelelő mennyiségű operatív memória (RAM).
Olyan ez, mint a libikóka.
Hiába van bazi erős processzorod, ha gyenge a videó kártyád, vagy nem elég az operatív memóriád, vagy éppen lassú a háttértár (merevlemez(ek)) sebessége.
Mi a helyzet a videokártyával?
Játék célú felhasználás esetén, gyakran jelent jó megoldást egy erősebb grafikus kártya beépítése. Itt csak arra érdemes figyelni, hogy a beépített videó kártya teljesítménye csak akkor kiaknázható, ha a konfiguráció hozzá illő processzort, és egyéb alkatrészeket tartalmaz. Hiába építesz egy 150 ezer forintos grafikus kártyát egy Celeron processzoros számítógépbe, annak teljesítménye meddő, kihasználatlan marad.
Amikor egy feladathoz számítógépet konfigurálunk, akkor az egyes alkatrészeket úgy választjuk meg, hogy azok együttes teljesítménye az árhoz képest a legoptimálisabb legyen.
Hát pont ezt nem teszik, a bevásárló központos gépeknél, (sőt…) de erről majd máskor…
Térjünk át pár konkrétumra:
Videó-szerkesztéshez, kódoláshoz én az alábbi processzorok valamelyikét ajánlom:
Intel Core 2 duo E8500; E8400; E8300
Intel Core i5 750; 670; 660; 661; 650
Intel Core i7 860, vagy ennél erősebb (az viszont már nagyon drága)
2 Gbyte memória játékhoz elég lehet, a videó-szerkesztéshez azonban 4 Gbyte RAM beépítését javasolom, lehetőleg párba válogatott memory KIT-el (2×2 Gbyte), hogy kihasználhassuk az alaplap dual csatornás memóriakezelését.
A drágább Core I7-es rendszerekben 3 utas memóriavezérlőt találunk, itt 3 db-os memory KIT-ekből építkezhetünk, így minimum 3×1 Gbyte = 3 Gbyte, vagy 3×2 Gbyte = 6 Gbyte memóriát építhetünk a számítógépbe.
Azt is érdemes tudni, hogy a 32 bites Windows-ok a beépített memóriából maximum 3,2 Gbyte-ot látnak. A többihez egyszerűen nem férnek hozzá.
Ettől függetlenül, én jobbnak tarom a 2x2Gbyte-os memória konfigurációt, mint a 2Gbyte+1Gbyte-os memória kialakítást, mert az utóbbi esetben elvesztjük a duál csatornás memóriakezelést. A mai alaplapok a duál csatornás memóriakezelés során, egyszerre írják és olvassák a két (vagy a négy (2×2 csatorna)) memória modult.
Ha 64 bites Windows-t választunk, akkor megszűnik a memóriacímzés erős korlátozása és akár 16 Gbyte memóriát is építhetünk a számítógépbe. (Ha telik rá)
Hogy miért fontos ez? Nos azért, mert a memória egy nagyságrenddel gyorsabb, mint a merevlemezes háttértár. Ha pedig a szükséges információ a merevlemezen van, akkor azt a számítógép sokkal lassabban tudja feldolgozni, mintha azt a memóriából venné.
A virtuális memóriakezelésről:
Gyakran tapasztalom, hogy a szokásos memória-felhasználás lehetővé teszi, hogy 4 Gbyte beépített memória mellett kikapcsoljuk a Windows virtuális memóriáját. Saját tapasztalatom szerint ilyenkor kicsit fürgébb a Windows.
Bekapcsolt virtuális memória esetén, a Windows úgy gazdálkodik az operatív memóriával, hogy abból mindig legyen elég a jövőben indítandó feladatok, programok, munkafájlok számára. Ennek érdekében a memóriában lévő, pillanatnyilag nem szükséges adatokat, programkódokat a merevlemezre írja (swap file) és azok helyére feltölti az éppen szükséges adatokat, kódokat.
Minél több programot és munkafájlt nyitunk, annál jobban duzzad a swap file-ba írt adatmennyiség és annál többet használja a merevlemezt a számítógép. (“darál a wincsi”)
A virtuális memória okos találmány. E-nélkül, nem volnának biztonságosan használhatók a nagyon kevés memóriával épített számítógépek. A virtuális memória minden olyan esetben szükséges, amikor szűkös az elérhető memóriamennyiség. Ez persze 4 Gbyte mellett is előfordulhat, ha sok, nagy memóriát igénylő programot és munkafájlt nyitsz meg.
A tapasztalatom azt mutatja, hogy 2 Gbyte RAM esetén nem érdemes kikapcsolni a virtuális memóriát!
2 Gbyte RAM mellett, kikapcsolt virtuális memória esetén, lassabb lesz a Windows, mintha bekapcsolva hagynánk a virtuális memóriát.
Ja, hogy el ne felejtsem, Windows Vista 32bit-es, 64bit-es, valamint Windows7 32bit-es és 64bit-es operációs rendszerekről beszélek.
Windows XP-t már nem szabad vásárolni senkinek!
A virtuális memória kikapcsolásakor érdemes megfigyelned, nem fordul-e elő, hogy elfogy az elérhető memóriád? Ezt a rendszer jelezni fogja, de ha telepítesz egy memóriafoglaltságot jelző Windows minialkalmazást, akkor azt magad is figyelemmel kísérheted. (Én a coremeter v1.5-öt használom. http://www.gadgetsdownload.com/gallery/CoreMeter/132/ )
Ha átlagos használat mellett előfordul, hogy elfogy a rendelkezésre álló memória, akkor vagy gazdálkodj okosabban a memóriával (nem kell minden fityfirittyet állandóan betöltve tartani), vagy bővítsd a számítógép memóriáját, vagy kapcsold vissza a virtuális memóriát.
A sok memória csak akkor játszik teljesítményfokozó szerepet, ha az adott alkalmazás kihasználja azt.
Egyébként az operatív memória bővítésének több akadálya is lehet. Pl. nincs szabad memória slot (memóriafoglalat), vagy 32 bites Windows esetén már nincs értelme több memóriát beépíteni, mert a Windows úgysem kezeli, vagy csak egyszerűen nem telik rá.
Ahogy azt említettem, a leggyakrabban a merevlemez minősül szűk keresztmetszetnek. Ha az általam ajánlott processzorok valamelyikét használod, akkor bizonyosan.
A merevlemez egyszerűen túl lassan képes adagolni a programokat és a munkafájlok megabájtjait. Így fordulhat elő, hogy a processzorunk 50% alatti terheléssel üzemel, és mégsem halad a feladat. Ilyen kor érkezik a kérdés, hogy miért nem megy feljebb a processzorterhelés?
Nos, azért, mert a processzor az idejének jelentős részében arra vár, hogy hozzá jusson a feldolgozandó programkódokhoz és adatokhoz.
Ha megnézed, közben pedig a merevlemez full terhelésen üzemel. Izzad, erőlködik, de képtelen kiszolgálni a vele szemben támasztott információigényt.
Nos, ilyenkor szükség van a háttértár teljesítményének növelésére.
Erre is sokféle megoldást választhatunk.
Az első lépés a második, esetleg harmadik merevlemez beépítése. Ez azonban önmagában még nem okoz feltétlen teljesítményjavulást. Ahhoz, hogy kiaknázzuk a beépített merevlemezek teljesítményét, meg kell osztanunk a munkafolyamatok során keletkező tárolási és betöltési feladatokat a merevlemezek között.
Persze, ennek is sokféle megoldása lehetséges.
Ha csak két merevlemezed van, akkor azt javaslom, hogy az egyikre telepítsd a programokat, a másikon tárold, és azzal kezeld a munkafájlokat. Ez az alapvető megosztás már érezhető teljesítményjavulást eredményez.
A két diszk arra is alkalmas, hogy a rendszer diszkre rendszeres biztonsági mentést készíts a fontos munka fájlokról, amiket a második, azaz adat-diszken tárolsz.
Ez egy gyorsan elérhető biztonsági mentés, amely azonban nem helyettesíti az időszakos archiválást, amelyet DVD lemezekre készítünk. Ha még tovább akarsz lépni, akkor valóban bonyolódik a helyzet. Kiteheted a Windows Swap fájlját egy harmadik merevlemezre. Vagy, és én ezt jobb megoldásnak tartom, a rendszer diszket két merevlemezből felépített RAID-0-s stripping tömbként üzemeltetheted. Ez az egyik legolcsóbb és egyben leghatékonyabb munka disk teljesítménynövelés, de veszélyei is vannak. Ha az egyik diszk megadja magát, akkor a RAID-0 tömb használhatatlanná és helyreállíthatatlanná válik.
Ennek kivédésére időnként komplett rendszermentést alkalmazunk. A RAID nullás üzemmód hasonlít a duál csatornás memóriakezeléshez. A diszkvezérlő egyszerre írja, illetve egyszerre olvassa a két merevlemezt. Az adatátvitel teljesítménye így közel kétszeresére nő. A RAID-0 a felírandó fájlokat a két merevlemezen megosztva tárolja.
A RAID megoldásokról itt olvashatsz bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/RAID
Megfelelő anyagi kapacitás esetén jó megoldás lehet az SSD diszkek alkalmazása.SSD (Solid State Drive) = szilárdtest meghajtó
Flash memóriákból felépített adattároló eszköz. Az írásra optimalizált (nagyon drága) változatai RAM memóriát is tartalmaznak.
Ezek megfizethető tárolókapacitása még elég csekély 64-128 Gbyte, de arra alkalmas lehet, hogy erről futtassuk a Windows rendszert és a felhasználói programokat.
Az is megoldható, hogy két SSD-t kötsz RAID-0-ba. Így aztán igazán brutális I/O teljesítményt kapsz.
A nagyon drága vállalati szintű megoldásokról most nem beszélek. Az más tészta.
Záró gondolatok:
Ha teljesítmény problémával küszködsz, akkor elmondható, hogy nem érdemes átgondolás nélkül belevágni a bővítésbe. Meg kell vizsgálni, hogy mely hardverkomponensek jelentik a szűk keresztmetszetet. Meg kell határozni, hogy azok milyen mértékben szorulnak bővítésre ahhoz, hogy optimális költségráfordítással elérjük a szükséges teljesítményt.
Úgy is el lehet költeni 30-60 ezer forintot egy számítógép bővítésére, hogy azzal alig érünk el hasznos teljesítménybővülést. Sajnos sok példát látunk erre is.
Török József (LAPPA Computer)
