Mikve

dec - 02 2012 | no comments | By

Tegnap este egy fantasztikus élményben volt részünk.

A Pesti Színházban láttuk a MIKVE című darabot.

A történet egy zsidó női rituális fürdőben, egy mikvében játszódik.

„A dráma szereplői különböző életkorú nők, akiket vallási szabályok kötnek, és különféle társadalmi és családi szerepekben egy férfi uralta világban küzdenek elfogadásukért, szabadságukért, jogaikért, s ha kell lázadnak is.”

Amikor a feleségem elmondta, hogy miről szól a darab, komolyan mondom, nem volt kedvem elmenni.
Azt azonban tudtam, hogy jó érzékkel szokta kiválasztani a megnézendő előadásokat.
10-ből 9 nagyon szokott tetszeni.

Elképzelni sem tudtam, hogy mit lehet kihozni ebből a témából.

Aztán elkezdődött az előadás.
Az első percektől kezdve érdekes volt a darab.
Hamar kibontakoztak azok a személyes drámák, amelyek köré a darab szálai szövődtek.
A felépülő történet ütős humorral és maró őszinteséggel világította meg a mondanivalót.

Bár a színpadon egy zsidó női fürdőt és annak látogatóit, dolgozóit láttuk, hallottuk, mégis minden mondanivaló azonnal átfordult a fejünkben a mai világ ellentmondásaira.

Zseniális színészi munkát láttunk.

Eszenyi Enikő, Börcsök Enikő, Pap Vera, Igó Éva, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia, Péter Kata, Tóth Orsi játszották a szerepeket.

Ha szereted a mély mondanivalót, ha lenyűgöz a profizmus és elvarázsol a szakmai alázat, akkor azt javaslatom, ne hagyd ki!
Ezt a darabot neked is látnod kell.

Török József
 

Megvolt a negyedik boldogságos előadás!

nov - 28 2012 | no comments | By

Tegnap este a feleségemmel volt szerencsénk részt venni Nagy Béla negyedik boldogságos előadásán, amelynek a címe: Emberi kapcsolatok a hétköznapokban.

Nagyszerű volt! :)

Sokkal többet adott, mint amit vártam.

Érdekes, hogy mindegyik előadás előtt, ott motoszkált a fejemben, hogy vajon mennyire lesz elcsépelt, sablonos, vagy túl általános az előadás.
Érdekes, mert mindegyik előző előadás maximális elégedettségemre szolgált.

Nyoma sem volt azoknak a blődliknek, amitől tartottam. Mégis ott motoszkált a fejemben a kíváncsiság, hogy vajon mi újat, mi használhatót tud mondani az előadó?
Hát nem volt okom csalódásra!

Könnyen befogadható hasznos gondolatokkal gyarapított, amelyek alkalmasaknak bizonyultak arra, hogy másnap reggeltől másként gondolkodjak a boldogságról és arról, hogy meddig juthatok a boldogság terén.

Aki ismer az tudja, hogy jó kedélyű, érzelmes ember vagyok. (Írd meg, ha másként látod!)
Azért volt számomra könnyen befogadható ez az előadás sorozat, mert az elhangzottak egyetlen számomra fontos szabállyal, belső értékkel sem ütköztek, ami a neveltetésemből fakad. Sőt, sokat meg is erősített.

Semmi olyan tanács nem hangzott el, amivel ne tudnék maximálisan azonosulni.

A lényeg azonban az, hogy 4 előadás után mi változott meg bennem, aki egyénként sem vagyok egy boldogságkerülő ember?

Sok megerősítést kaptam abban, amit jól gondolok.

Sok olyan dolgot is megláttam, amit nem jól csináltam.

Felismertem például azt, amit a nagyobbik lányommal kapcsolatosan elszúrtam és nagyon örültem annak, hogy van mód helyre hozni a hibát.

 

Nagyszerű volt átélni azt, hogy megváltozik a gondolkodásom olyan patthelyzetekről, amelyekkel az előadások előtt fogalmam sem volt mit kezdhetnék.

Most már látok egy keskeny ösvényt, amin képes vagyok járni.

És azt tapasztalom, hogy ahogy megteszek néhány lépést ezen a vékony ösvényen, az elkezd kiszélesedni, a horizontról pedig szépen oszlanak a sötét fellegek.

Azért írok ilyen indirekt módon, mert azt szeretném megmutatni, hogy milyen hatással volt rám a tanulható boldogság előadás sorozat.

Biztos vagyok abban, hogy ha nyitott szívvel és nyitott elmével elmész erre az előadás sorozatra, akkor hasonló élményben lesz részed, mint amit én éltem át.

Nem biztos, hogy pont azok a dolgok fognak majd meg amik engem. Az azonban biztos, hogy meg fogod találni a magad ösvényén és kapsz motivációt is hozzá, hogy elindulj a boldogabb élet felé.

(Hú, de nyálas! Ám ez van. Akkor is ez az igazság.)

Ajánlom hát mindenkinek!

Ajánlom annak, aki boldog és kíváncsi, hogyan lehetne még boldogabb.

Ajánlom annak, aki boldogtalan és szeretne némi hathatós kapaszkodót, amely segít abban, hogy holnaptól elinduljon a boldogabb élet felé.

 

Végezetül még egy gondolat:

Most már úgy gondolom, hogy minden ember lehet boldog.
A gazdag és a szegény.
A társas és az egyedülálló.
Az egészséges és a betegséggel küszködő.
A boldogság nem egy vágyott cél, hanem maga az élet. Ha képes vagy úgy élni azt, hogy építsd vele a boldogságodat.
Nagy Béla megmutatja, hogy hogyan.

http://www.facebook.com/boldogsagindex
 

Még ha minden relatív is!

nov - 17 2012 | no comments | By

Pénteken bejött az üzletembe egy úr. Miközben a problémájáról és annak megoldásáról beszélgettünk, megpillantott egy egeret a polcon. Jé, ilyet vettem tegnap az Auchan-ban, mondta.
Aztán elkomorodott az arca és közölte, jóval drágábban vettem, mint amennyiért Ön árulja.

Jó az egér, elégedett vele? Kérdeztem.
Igen. Válaszolta.

Azt vette, amire vágyott? Kérdeztem.
Igen. Válaszolta.

Akkor ne foglalkozzon azzal, hogy máshol mennyibe kerül!
Örüljön annak, hogy megfelelő termékre költötte a pénzét.
Élje át azt, hogy jól választott, és élvezze a termék régen vágyott szolgáltatásait!

– – –

Tudom, könnyű ezt mondani, de gondolj csak bele, a lényeg nem az, hogy drágábban vetted!
Azon már nem tudsz változtatni.

Maximum annyit tehetsz, hogy legközelebb jobban előkészíted a vásárlást.

Biztos vagyok abban, hogy még így is jó vásárt csináltál, hiszen nem árat vásárolunk, hanem terméket, tudást, szolgáltatást.
Nem vetted volna meg a terméket, ha nem érné meg azt az árat, amit adtál érte.

Ha azzal foglalkozol, hogy megvehetted volna olcsóbban is, akkor nem fogod tudni élvezni a döntésed eredményét!

 

Ez a gondolat azonban sokkal messzebbre vezet.

A félig tele és félig üres pohár problémakörébe.

Ha hagyod magad félig üres módon gondolkozni, akkor nem fogod élvezni azt amit az élet számodra megad.

Pedig ez a saját döntésed, nem más!
Dönthetsz úgy, hogy félig tele módon gondolkodsz, vagy dönthetsz úgy, hogy félig tele módon gondolkodsz.
Rajtad áll!

 

Hogy ez mennyire végletes is lehet, következzék egy dél-amerikai történet:

A helyszín egy kisváros, délelőtt 11 óra.
Néhány perce súlyos földrengés rázta meg a várost, ami óriási károkat okozott.
Julietta, aki egy kisboltban dolgozik, lélekszakadva rohan haza. Nem tudja mi lett az édesanyjával és a négy éves kislányával, akiket otthon hagyott.
Amerre fut összedőlt kerítések, itt-ott egy-egy összeroskadt ház.
Amikor ráfordul az utcára, amiben lakik, szörnyű látvány tárul elé.
Az utca házai szinte a földig rogytak. Köztük az övé is.
A szálló por alatt csak egy nagy halom rom látható.
Térdre rogyik és ordít a fájdalomtól.
Azt kívánja, hogy bárcsak azonnal meghalna.

Üvöltése nyüszítésre vált, miközben az utca végén megpillant két közeledő alakot.
Egy nagyot és egy kicsit. Egymás kezét fogják és olyan ismerősek a körvonalaik.
Megtörli szemét, hogy többet lásson és rádöbben, hogy a lánya az és az édesanyja kezét szorongatva közeledik.
Feltápászkodik, ekkor már őt is felismerik és sírva közelednek egymás felé.
Julietta felnéz az égre és ebben a pillanatban ő a világ legboldogabb embere.
Bár oda a háza, és minden, ami benne volt, de él a lánya és az anyukája!
Lehetne ennél szebb felismerés?

A kisváros egyik iskolájának tornatermében kapnak szállást.
Még nem tudja hogyan, de biztos abban, hogy valahogy majd megoldódik a lakhatásuk.
Tele van energiával és boldog, mert tudja, hogy mindent elveszthetett volna. Ha nem megy a szomszéd utcában élő barátnőjéhez a gyerekkel együtt egy kis pletyire az édesanyja.

Hát ennyire relatív dolog a boldogság!

Te magad pedig nagyon sokat tehetsz érte.

Ha még többet szeretnél megtudni arról, hogy mit tehetsz annak érdekében, hogy a jelenben és a jövőben is boldog legyél, akkor kövesd a példámat és menj el a pároddal együtt Nagy Béla boldogság kurzusára!

Nem fogod megbánni!

Üdvözlettel: Török József
mosoly specialista
 

Egy kellemes hétvége Tatán – Öreg tavi lehalászás

nov - 06 2012 | no comments | By

10.28-án hétvégén ellátogattunk Tarára, ahol a hétvégén tartották az Öreg tavi lehalászást.

Csodás idő aranyozta be a két napot.

A Tatai Panzióban szálltunk meg, ahol nagy barátsággal, figyelemmel fogadtak bennünket.

A szálló ablakából remek kilátás csinált kedvet ahhoz, hogy elinduljunk az öregtó körüli sétán.

A Tatai Panzió az a hely ahonnan a legjobb a Tatai élmény sétát elindítani!

Tata nem egy napos program.
Bőven van élményanyag több hétvégére is.

Az Öreg- tó, a Tatai vár, a várkert, a Cseke tó és az Angol park a kastélyrommal, a Kárvária domb és a Fellner Jakab kilátó (hajdani sörétöntő torony), igazán lélekemelő programok.
Főképp akkor, ha egy ilyen eseménydús napon látogatsz oda.

Fantasztikus adottság a várkert.
Nagyon hangulatos és bőséges helyet ad az olyan nagyrendezvényeknek is, mint az Öreg-tó lehalászása köré kerített rendezvények.

Egy Tatabányán lakó férfi említette, hogy a középkorúak számára Tatabányán nem adott az igényes szórakozás, ezért Tatára járnak át, amely pont erre épít. Télen és nyáron is bőséges lehetőségeket biztosítva.

Tata egy valódi gyöngyszem.

A Tatai panzió pedig remek lehetőség arra, hogy a nagy túra, vagy kimerítő séta, az esti szórakozás után kipihenhesd magad.

A panzió új üzemeltetője vérbeli vendéglátó.

Bátran ajánlom mindazoknak, akik megfizethető, barátságos szállást keresnek.

További képek a hétvégéről: http://torokjozsef.hu/gallery/tata

 A panzió Weboldala: http://tatapanzio.hu/

Török József 

Nagy Béla: Boldog Gyerek – A sikeres gyereknevelés titkai

nov - 05 2012 | no comments | By

Holnap lesz Nagy Béla soron következő előadása, a Boldog gyerek – A sikeres gyereknevelés titka címmel.

Tudom, elcsépelt téma, de csak azért, mert még nem hallottad erről Nagy Bélát!

Nem tanultunk szülőnek lenni.
A szüleinktől szerzünk benyomásokat ez ügyben, ha pedig olvasunk is róla, attól még meg vannak a magunk problémái, amiben nem tud senki segíteni. Vagy mégis?

Ajánlom, hogy jelentkezz és menj el Nagy Béla előadására, mert e-témakörben közvetített tudása nagyon sokat fog segíteni! Ebben biztos vagyok!

Az előadás hatására meg tudod válaszolni:
– Mire van a legnagyobb szükségük a gyerekeknek a szüleitől?
– Miért lesznek dühösek a gyerekek?
– Mik azok a kerülendő dolgok, amik csak rontanak a helyzeten?
– Miként segítsünk a gyereknek sikeres felnőtté válni?
– Hogyan éljünk együtt gyerekekkel?

Boldog gyerek = boldog szülő!
Mindkettőtök boldogsága tanulható és fokozható!

Részvételi jegy elővételben: 3500 Ft (bruttó)
A helyszínen 4000 Ft

Részletek és jelentkezés:
info@nagybela.hu vagy jelentkezes@nagybela.hu

Fontos:
Holnap este lesz az előadás, de nem az eredetileg meghirdetett helyen, hanem a ComLine Budapest Kft. irodájában, 1117 Budapest, Sopron út 20-ban!!!

Nézd meg:
http://www.nagybela.hu/?cat=13
 

Ezt minden szülőnek, nagyszülőnek, leendő szülőnek látnia kell!

Üdvözlettel: Török József

Gondolat Mindenszentek idején

nov - 03 2012 | no comments | By

Nem neveltek vallásosnak, így nekem a mindenszentek a saját veszteségemről, édesanyámról szól.
Az idén volt 10 éve, hogy váratlan hirtelenséggel, 24 óra alatt elment.
Nagy űrt hagyott bennem.

Gyerekkorom óta, ha este egymagamban arra gondoltam, hogy az életem egyszer véget ér, és talán soha se lesz semmi folytatása, erős félelem fogott el.

Anyukám halála után kb. egy évig, még ez a halálfélelem sem volt képes előtörni. Egyszerűen nem érdekelt.

Annyira erős fájdalmat okozott az, hogy többé nincs anyám, hogy még a halálfélelem sem ért annak közelébe.

Az elmúl t tíz év arra elég volt, hogy kiégjen ez a heves fájdalom.

 

Ma már inkább sajnálom azt, hogy nem ismerhette meg a kisebbik lányomat, akire pedig annyira készült. (Anyu halála után 2 hónappal született.)
Azt sajnálom, hogy már nem lesz módom többé vissza adni abból a szeretetből, figyelemből, törődésből, amit tőle kaptam.
Sajnálom, hogy már nem juthat neki e-földi jókból, neki, aki pedig élete során annyira keveset kapott. (Sokkal kevesebbet, mint amennyit adott.)
Azt sajnálom, hogy nem élhette meg azt, ahogy saját házba költözünk. Tudom, mennyit jelentett volna neki.

 

Ilyenkor arra gondolok, hogy igazságtalan az élet.
Nem jutalmazza meg eléggé azokat az embereket, akik megérdemelnék.
Oly sok jó embert láttam már méltatlan helyzetben leélni életét!

 

Aztán eszembe jut, amit anyukám oly sokat mondott: Fordulj szeretettel az emberekhez, mert azt fogod visszakapni, amit nekik adsz.

 

Ő ebben mindig hitt, még akkor is, ha oly sokszor nem igazolta vissza az élet.

Én mégis azt hiszem, hogy igaza volt!

Az ember azzá válik, amit gondol.

Ha szeretet sugárzik belőled, akkor szeretet fog körülvenni.

 

Így, Mindenszentek idején arra gondoltam, megosztom veletek anyukám tanácsát.

Fordulj szeretettel az emberekhez, mert azt fogod visszakapni, amit nekik adsz!

Török József

A megértés tipikus problémái – paronímia

okt - 20 2012 | no comments | By

A magyar nyelvben is előfordulnak olyan szavak, amelyek alakilag nagyon hasonlítanak egymásra, könnyen összetéveszthetők, ugyanakkor jelentésük erősen eltér.

Ezeket hívjuk paronímiáknak

Nézd meg az alábbi listát!

Kíváncsi vagyok, hány olyan szót találsz, amelynek jelentése már összemosódott a fejedben, ezért helytelenül használod?

• bizonyság (bizonyíték) ↔ bizonyosság (meggyőződés)
• bojár (orosz főnemes) ↔ bojtár (pásztorsegéd)
• Domokos ↔ Domonkos (két különböző keresztnév)
• egyelőre (jelenleg) ↔ egyenlőre (egyenlő méretűre)
• egyesség (egyetértés, összhang) ↔ egyezség (megállapodás)
• egyhangúan (unalmasan) ↔ egyhangúlag (ellenvetés nélkül)
• emberiség (a világon élő minden ember) ↔ emberiesség (emberhez méltó, tisztességes magatartás)
• fáradság (fáradozás) ↔ fáradtság (fáradt állapot)
• gondtalan (felhőtlen) ↔ gondatlan (hanyag)
• helység (település) ↔ helyiség (épület vagy lakás elkülönített része, vö. szoba)
• izzadság (verejték) ↔ izzadtság (izzadt állapot)
• káplán (segédlelkész) ↔ káplár (tizedes)
• lévén (azáltal, hogy ő vki/vmi/vmilyen) ↔ révén (segítségével, által)
• Loránd ↔ Lóránt (két különböző keresztnév)
• szível (szeret, kedvel) ↔ (meg)szívlel (fontolóra vesz)
• szolgalom (jog dologi jog korlátozása; servitus) ↔ szorgalom (dolgosság)
• tanúság (bizonyság, tanúskodás) ↔ tanulság (okulás)
• törvénykezés (bíráskodás, ítélkezés, igazságszolgáltatás) ↔ törvényhozás (új törvények megalkotása)
• új (nemrégi) ↔ ujj (testrész)
• védelem (valami megvédése) ↔ vélelem (valami feltételezése), például az ártatlanság vélelme [feltételezése] szókapcsolatban

(Nézd meg a cikk forrását, mert ott további érdekes paronímiákat is találsz!: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_nyelvi_paronim%C3%A1k_list%C3%A1ja )

Átevezve a megértés témájára, gondolj bele, micsoda problémát okozhat egy szó hibás alkalmazása vagy hibás értelmezése a kommunikáció során!
 

Címke:

Afta kezelése egyszerűen, hatékonyan, kis fájdalommal

okt - 19 2012 | no comments | By

Fogj egy fültisztító pálcát.

Csepegtess rá Betadin oldatot. Bőven, jó nedves legyen.

Többször kend be vele az aftát!

Ha szükséges naponta kétszer-háromszor végezd el a kezelést addig, amíg el nem múlik az aftád!

 

A Betadin oldaltot ne nyeld le!
Nem tesz jót a bélflórádnak.

Jód-érzékenyek ne használják!!!

Ha van orvos az olvasóim között, kérem véleményezze azt a módszert.
Nekem nagyon bevált.

Ellenjavallat:
Jódérzékenység, pajzsmirigyműködés zavarai, hyperthyreosis, pajzsmirigy adenóma, dermatitis, veseelégtelenség esetén, radioaktív jód-kezelés előtt, pajzsmirigy terapeutikumok alkalmazásakor.
Koraszülöttek, újszülöttek és csecsemők kezelése, valamint a terhesség 3. hónapjától és szoptatás alatt alkalmazása kerülendő és csak egyéni mérlegelés alapján jöhet szóba, állandó orvosi ellenőrzés mellett!

Az afta jó jele annak, hogy nincs a helyzet magaslatán az immunrendszered.

Érdemes elgondolkoznod azon, hogy mit tehetsz az immunrendszered segítésére.

Nekem nagyon bevált a Kyani Sunrise.

A családban már fél éve használjuk erre, nagy megelégedéssel.

Erről hamarosan bővebben is írok majd.

Üdvözlettel: Török József
 

Megvolt a második előadás is. – Tanulj meg boldognak lenni!

okt - 10 2012 | no comments | By

A címe: A Boldogság tanulható!

Igazából, ez volna a sorozat kezdő előadása, csak úgy hozta az élet, hogy mi a nejemmel nem az eredeti sorrendben kezdtük el a kurzust.

Ismét kiváló előadást kaptunk.

Élvezetes, néhol meghökkentő, néhol megrendítő, de ami fontos, hogy hatással volt ránk.

Nem csak érzelmileg, de értelmileg is.

 

Segített meglátnom azt, hogy melyek azok az akadályok, amelyek jelenleg meggátolják, hogy a személyes boldogságomat még magasabb szintre emeljem.

Ez az előadás rendkívül jól megmutatta, hogy a boldogságunk elsősorban rajtunk múlik.
Megmutatta mit tehetünk azért, hogy boldogabbak legyünk.

Olyan elcsépelt téma, nem? Az embernek csupa közhely jut az eszébe.
Ezen az előadáson viszont egy percig sem éreztem azt, hogy közhelyes volna, vagy műcsontot rágnánk…

Számos olyan gondolatot kaptam, ami mentén tovább haladhatok a boldogságom építése, erősítése felé.

 

Ezen az előadáson is az volt az érzésem, hogy nem a fellegekben járunk, hanem két lábbal a földön vagyunk.
Ismét olyan gondolatokat, tanácsokat kaptam, amit meg lehet, amit meg tudok csinálni!

Nem kell hozzá különös, elérhetetlen erő, vagy tudás, vagy létrehozhatatlan szorgalom.
Csak megfelelő rálátás (amit az előadás megad), a megfelelő dolgokra irányuló figyelem és egy kis munka, amihez a motiváció teljes természetességgel belülről érkezik.

Persze, hogy érkezik, hiszen ki ne szeretne boldogabb lenni?

Remélem sikerült felkeltenem a kíváncsiságodat!

Kívánom neked, hogy ne légy lusta, ne halogasd a döntést!

Jelentkezz most, azonnal a következő boldogságkurzus előadásra!

A kurzusokról az alábbi oldalakon tájékozódhatsz:
http://www.facebook.com/boldogsagindex

Videók:
http://www.facebook.com/boldogsagindex/app_57675755167

A soron következő előadások:
http://www.facebook.com/boldogsagindex/events
 

Ha halogatod a döntést, és majd fél, egy év múlva mész csak el, hidd el, bánni fogod, hogy fél évet elvesztegettél.

Vidd a feleségedet (férjedet) is!

Legyen sokkal boldogabb az életed!

Rajtad ál!

Üdvözlettel: Török József
 

Tanulj meg boldognak lenni!

okt - 05 2012 | no comments | By

Hétfőn este, feleségemmel együtt részt vettünk Nagy Béla „Boldogságod záloga a jó párkapcsolat” című előadásán.
Ez az előadás egy négy részből álló előadássorozat egyik előadása.

Nagy várakozással voltam, vajon mit tud mondani Nagy Béla az elcsépelt közhelyeken túl?
A bizalom meg volt bennem, mert Nagy Bélát az ország egyik legjobb előadójának tartom. Eddig csak minőségi, bőven értékes tartalmat hallottam tőle.
Hát nem kellett csalódnom most sem!

Még az előadás előtt azon gondolkoztam, hogy miért van az, hogy az iskolában sok mindent tanítanak, de a leglényegesebb dolgokat nem?
Nem tanítják a gyereknevelést, nem tanítják a párkapcsolatban élést, nem tanítják azt, hogyan lehetsz boldog, sikeres és még sorolhatnám.
Egyáltalán lehet ezeket tanítani?
Meggyőződésem, hogy megfelelő felkészültséggel és alázattal igen!

Persze mi, akik működő párkapcsolatban élünk hosszú évek óta, bizonyára nem csináljuk olyan rosszul.
Az is evidencia, hogy minden párkapcsolatban előfordulnak súrlódások, problémák.
Néha csak arról van szó, hogy az egyik fél kicsit elfárad, a másik meg nem veszi észre, vagy nem tudja, mi tévő legyen…

Hát igen, addig, amíg minden nagyon jól működik, fel sem merül, hogy lehetne jobban is csinálni.
De mi van akkor, ha kissé megkopik a csillogás? Ha árnyékok sorakoznak az égen?
Na, ilyenkor aztán jól jönne egy kis segítség.

De érdemes megvárni ezt? Nem volna jobb még az előtt lépni valamit a javulás irányába, mielőtt túlságosan sok felhő gyűlne? És mit tegyünk?
Csak egy jó recept van?
Van egyáltalán jó recept?
Hogy lehet egyaránt jól működő tanácsokat adni a különböző élethelyzetben lévő, különböző problémákkal küzdő embereknek?

Nagy Béla előadása váratlan megközelítéssel szerte foszlatta a kérdéseim mögött megbúvó bizonytalanságot.
Ütős választ adott arra, hogy lehet jobban-e csinálni. Igen, lehet.
Meglepően egyszerű képleteket adott ahhoz, hogy merre tovább.

Béla célul tűzte ki, hogy 10 év alatt 300 000 embert szeretne elérni a boldogságnövelő előadásaival.
Szeretné érezhetően javítani Magyarország boldogságindexét.

Már hallom is a kisördögöt, ami a pesszimista fejekből kiszól:
Persze, ez majd néhány előadással menni is fog!?!
Majd pont egy profi értékesítő tréner fogja megtanítani az országot!?!

Pedig az előadást meghallgatva azt kell mondanom, hogy igen!
Nagy Béla pont az a tréner aki képes erre. Persze nyilván nem egyedül.
Ő csak felgyújtja a villanyt. Megmutatja, hogy mennyi mindent tehetünk azért, hogy boldogok legyünk.
Rávilágít azokra a törvényszerűségekre, amelyek mentén működünk.
Nem száll el, nem buzdít olyan dolgokra, amire a legtöbben képtelenek volnánk.
Csupa egyszerű, használható és élhető gondolattal gyarapít, ami segít letérni arról a megszokott útvonalról, ami már nem vezet előre, és amire sokszor önkéntelenül kerülünk.

Hogy miért nem írom le pontosabban?
Nos, egy jó vicc is csak akkor hatásos, akkor működik, ha jól adják elő.
Nem veszem a bátorságot, hogy idézzek, mert nem fogom vele elérni azt a hatást, amit az előadáson Nagy Béla elér.

Inkább fogd meg a párod kezét és egy-egy színházjegy áráért menjetek el a következő előadásra.
Garantálom, hogy nem fogjátok megbánni!

Az előadásra történő jelentkezéshez írj egy e-mailt a jelentkezés@nagybela.hu címre.
Írd meg a neved,
a számlázási címed
és hogy hányan mentek, azaz hány jegyet kérsz.

Egy jegy előzetes regisztráció esetén 3500 Ft-ba kerül. Csupán egy színházjegy ára.
A nyereség, amit számodra ad, az felbecsülhetetlen!

Ja, még mielőtt azt gondolnád, hogy én keresek ezen, elmondom, hogy nem.
Csupán annyira jó, hogy szeretném, ha neked is olyan jót tenne, mint nekem! 🙂

A kurzusokról az alábbi oldalakon tájékozódhatsz:
http://www.facebook.com/boldogsagindex

Videók:
http://www.facebook.com/boldogsagindex/app_57675755167

A soron következő előadások:
http://www.facebook.com/boldogsagindex/events

Az előadás után látogass vissza ide és írd meg a tapasztalataidat!

Üdvözlettel: Török József
 

A gazdagodás alapkérdései

okt - 05 2012 | no comments | By

Ezt feltétlenül látnod kell:

Egyetemi előadás a SZIE-n.

Az alapgondolatokra figyelj!

Üdv: Török József

Na, valahogy így képzelem én az érdekes, élvezetes oktatást:

okt - 02 2012 | no comments | By

Üdv: Török József

Ismered Kelkó Tamást?

Sze - 21 2012 | no comments | By

Véleményem szerint Magyarország legjobb személyzet kiválasztási szakembere.
Vér profi és nagyon eredményes.

Ha mostanában aktuális, hogy dolgozót keresel, akkor gyorsan vedd fel vele a kapcsolatot.
Vagy menj el a tréningjére. Biztos vagyok abban, hogy nem fogod megbánni.

Ha most nem aktuális, akkor jegyezd fel a Weboldalának elérhetőségét, hogy kéznél legyen, ha majd kell.

http://www.kelko.hu/hogyan-talalj-kiemelkedo-arbevetelu-ertekesitoket/

Üdvözlettel: Török József
 

Még, hogy nem lehet mindent megtanulni!?!

Sze - 14 2012 | no comments | By

Ezt látnod kell, szenzációs!

Sze - 13 2012 | no comments | By

Ma ajánlotta a figyelmembe Oláh János barátom.

Ez azonban annyira jó, hogy mindenkivel meg kell osztanom.

Mit fejez ki a beszéd stílusunk, a hanglejtésünk? Mi a szerepe a kommunikációban, …

Nézd meg a többi részét is!

Keress rá a Youtube-on Montágh Imre nevére…

Buszmegálló Dubai-ban.

aug - 26 2012 | no comments | By

Jó beszólás!

Júl - 31 2012 | no comments | By

A kollégám ma egy laptop szétszedésével bíbelődött, mire a másik kollégám beszólt neki:

A kis kínai pikk-pakk szétszedné.

Tudja, hova kell nyúlni.

Ja, mondom, azt én is tudom, hogy hova kell nyúlni: oda, ahol szőrös!

A Brumira azért vigyázz! – Szólt a kollégám.

🙂

Vigyázz, kire hallgatsz, mert a mélybe húz!

Júl - 30 2012 | no comments | By

Egy kedves barátom elhatározta, hogy kilátástalan helyzetükből egy olyan technológia alkalmazásával próbálnak kimászni, amelyet ideiglenes házak építésére alkalmaz a katonaság olyan helyeken, ahol másra nincs lehetőség.

Földdel töltött homokzsákokból építenének házat maguknak.

Vesznek egy olcsó telket valahol és oda felhúzzák a földházat.

Nagyon elszántnak tűntek a párjával együtt.

 

Miközben beszélgettünk, éreztem, hogy világvége hangulatban vannak, és nem látnak más kiutat.
A letargia és az elkeseredettség azon szintjén voltak, amikor nem tanácsos döntést hozni, mert ilyen mentális állapotban képtelen reális döntést hozni az ember.
 

Olyan érzésem volt, hogy külső hatás taszíthatta őket ebbe a reménytelen hangulatba.

Megkérdeztem egy építész barátomat, aki azt mondta, hogy Magyarországon ezzel a technológiával lakóépület nem építhető.

Az engedély nélküli építkezés büntetési tétele pedig meglehetősen borsos. (50%)

Elég, ha valamelyik leendő szomszédnak nem tetszik a dolog és bejelentést tesz, máris érkezik a bírság és a bontásra kötelezés, mert fennmaradási engedélyt egy ilyen épületre biztosan nem fognak kapni.

Hamar elvehetik tőlük a gyerekeket is (3 gyerek), ha nem tudnak megfelelő lakhatást biztosítani.

 

Muszáj volt felvennem a kesztyűt és vitatkozni velük.

  • Mi lesz, ha megfelelő lakhatási körülmények híján a gyámhatóság elveszi a gyerekeket?
  • Mi lesz, ha valaki feljelent benneteket engedély nélküli építkezés miatt? Hogy fogjátok kifizetni a büntetést? Mit tesztek akkor, ha bontásra köteleznek benneteket, ami biztosra vehető, mert az építmény nem felel meg a magyar előírásoknak?
  • Nem gondoljátok, hogy akkor lényegesen rosszabb helyzetbe kerültök, mint amiben most vagytok?

Jelenleg egy házat bérelnek. Ha nem történik katasztrófa, néhány évig még elő fogják tudni teremteni a bérleti díj összegét. A fűtést nagyrészt a barátom által összegyűjtött faágakkal oldják meg. Ahol elburjánzott, irtandó bokrokat, fákat lát ott engedélyt kér annak visszavágására. Figyeli, hogy hol vágnak vissza a közterületen fákat és elkéri a kisebb ágakat.
Szorgalmasan gyűjtöget egész évben, mint a hangya.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy kívülről nézve nem gondolnám, hogy ennyire reménytelen helyzetben volnának. Úgy látom, hogy eluralkodott rajtuk a reménytelenség.

Nagyon nehéz a helyzetük, de biztos vagyok abban, hogy van élhetőbb, reálisabb megoldás is a számukra.

Javasoltam, hogy nézzenek utána, biztosan akad olyan település, ahol szívesen látnak egy sokgyermekes, dolgos, szorgalmas családot. Tán még a beköltözésüket is segítik annak érdekében, hogy megállítsák a település leépülését.

 

Nagy álmuk egy saját kisgazdaság felépítése.

Állattartásból, mezőgazdaságból kívánják első körben a saját fenntartásukat, majd ha lehet a további bevételeiket megvalósítani.

 

A barátom erős, egészséges ember, aki szeret dolgozni.

Nem lusta, sőt.

Csakhogy most kezdi az új asszonykával negyedszer újra az életét. (Leginkább nem a saját hibájából.)

Egy ilyen, egészséges hozzáállású, tanult, értelmes és szorgalmas embernek nem lehet csak egyetlen megoldás az életére az, hogy egy korhadó padlón kiáll a szakadék fölé…

Néhány nap elteltével beigazolódott az érzésem.

Felhívott a barátom, hogy átgondolták a szavaimat és rájöttek, hogy nem jó út, ami felé elindultak.
Azt mondta, hogy tisztában van azzal, hogy soha sem akartam rosszat neki. Ezért is foglalkoztak azzal, amit mondtam.

 

Elmondta, hogy nagy hatást gyakorolt rájuk egyik ismerősük.
Elmesélte, hogy vidéken jórészt csak kilátástalanságot tapasztal az ember. Akinek pénze van, az ül rajta, kivár…

A legtöbb ember meg csak él hónapról hónapra és nem lát, nem érez esélyt a kibontakozásra.

Szóban forgó ismerősük meg van győződve arról, hogy hamarosan világháború, és/vagy olyan gazdasági összeomlás következik, amelyben nem számít majd, hogy mi törvényes és mi nem, csak az, hogy túléled vagy sem…

 

Azt válaszoltam, hogy bár megvan az esélye egy ilyen negatív forgatókönyv bekövetkezésének is, de mégsem építheti erre az életét.

Nem élhetünk úgy, mintha csak egy ilyen vészterhes jövőnek volna esélye.

Muszáj ennél pozitívabban gondolkoznunk a jövőről és egy pozitívabb, élhetőbb jövőt építenünk, különben mi magunk keltjük életre azt a forgatókönyvet, amelytől félünk.

 

Javasoltam, hogy ne beszéljenek ilyen emberekkel, mert túl erős negatív hatást gyakorolnak rájuk.
 

Csak úgy érhetik el a kitűzött álmaikat, ha képesek pozitívan, a realitásokból kiindulva, mégis előre mutatóan építkezni. Lépésről lépésre közeledni az álmaik megvalósítása felé.

Figyelembe véve jelenlegi helyzetüket, nagy valószínűséggel évekig kell még küzdeniük ahhoz, hogy felépítsék az áhított kisgazdaságot, saját házban hajthassák álomra a fejüket, …
Nem lehet azonban világvége hangulatban évekig keményen dolgozni. Megeszi az erejüket az, ha nem képesek pozitívan hozzáállni saját jövőjükhöz.
Arról nem is beszélve, hogy az utat is élvezni kell!

Sokan követik el azt a hibát, hogy egy áhított célért küzdve, közben elfeledkeznek élvezni az életet.

Évekig küzdenek valamiért, közben mindent feláldoznak a cél érdekében, aztán amikor elérik a célt, öröm helyett ürességet éreznek…

Ne kövesd el ezt a hibát!

 

Elszántság, szorgalom, kitartás

jún - 20 2012 | 4 hozzászólás | By

Ez a három fogalom talán a legfontosabb az életünkben.

Elszántság,

másként fogalmazva, annak anyukája a motiváció nélkül nem teszünk semmit.

Minden cselekedetünket valami motiválja.
Akkor vagyunk bajban, ha valamit meg kellene tennünk, de kevés a motiváció és képtelen abból kinőni az elszántság.
Ekkor hanyagoljuk a teendőt és elmaradunk annak véghez vitelében.
Ismerős?
Ki ne küzdene ezzel…

A szorgalom,

mint második fogalom azért meghatározó, mert e-nélkül nem fogjuk elérni a kitűzött célt.

Ez tanulás során alapvetően tetten érhető.
Aki szorgalmas, megfelelő gyakorisággal foglalkozik a tananyaggal, gyakorol, az előbb, vagy utóbb el is éri a kitűzött célt.
 

Így van ez az üzleti életben is.

Ha dolgozunk egy probléma megoldásán. Szorgalmasan, rendszeresen időt, észt és energiát fordítunk rá, akkor bizton számíthatunk arra, hogy előbb, vagy utóbb megoldjuk azt.
Ha nem végezzük szorgalmasan a szükséges munkát, akkor viszont vagy nem érjük el a célt, vagy közel sem arra az eredményre jutunk, mint amire szeretnénk.

A kitartás

talán a legérdekesebb fogalom.

Azt jelenti, hogy nem adjuk föl.

Addig teszünk erőfeszítéseket a feladat megoldására, amíg az nem sikerül.

Ez a siker egyik feltétele, de azt is sem szabad elhallgatni, hogy nem mindegy mihez ragaszkodunk, miben vagyunk kitartóak.

Csak annyit kell tenned, hogy időről időre, rendszeresen felidézed azt a vágyat, azt a célt, amit el kívánsz érni. Átérzed, átgondolod, hogy mekkora előnyt, élményt, egyéb eredményt fog jelenteni a számodra, ha eléred a célt és máris könnyebb foglalkozni a megvalósítással.

Ha pedig idő közben kiderül, hogy a cél elérése nem is éri meg azt a munkát, befektetést, amibe annak elérése kerül, akkor át kell értékelni a helyzetet.

Ezt kell tennünk akkor is, ha kiderül, hogy alulbecsültük a szükséges munkát, pénzt, időt.
Ha az átértékelés során arra jutunk, hogy nem is éri meg a befektetés, akkor nem szabad ragaszkodni hozzá.

 

Engem azonban a dolog másik oldala most jobban érdekel.

Miért van az, hogy a kezdeti lelkesedés egy idő után alábbhagy?

Olyan fontos, meghatározó képességek fejlesztését, mint
– a nyelvtanulás,
– a haladó informatikai (felhasználói) ismeretek megszerzése,
– a 10 ujjas gépelés, stb.
egy idő után elhanyagoljuk?

 

Az idő meg csak telik, és nem változik semmi.

Továbbra sem tudunk angolul, három-négy ujjal bökögetjük a billentyűzetet, képtelenek vagyunk gyorsan, hatékonyan összeállítani egy Excel kimutatást…

Így aztán álom marad a jobb fizetés, a jobban fizető munkahely.

Vagy hatékony vállalkozás híján ott tipródunk az üzletünk ajtajában és várjuk a csodát.
Több vevőt, jobb üzletet, nagyobb bevételeket.

Én most a 10 ujjas gépelést tanulom. (Meg egy csomó mást…)

Egy ingyenes online szolgáltatást használok hozzá:

http://manonet.org/hu/gepiro_program/ingyenes_gepiras_oktato_program.html

Próbáld ki Te is!

Versenyezzünk!
Melyikünk jut el először arra a szintre, hogy a hétköznapokban is használni tudja a 10 ujjas gépelést?

Te mit tanulsz manapság?

BKV (Be Kell Vasaljuk)

máj - 29 2012 | 3 hozzászólás | By

Oké, eddig is tudtuk, hogy nem jótékonysági intézmény.
Azt azonban csak sejtettük, hogy 0, azaz nulla emberi viszonyulással bír az utazókkal szemben.

Történt, hogy 2012.05.15-én egy igazolást kellet beszereznem a Pest Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamarától, akik a Váci utcában székelnek.
Mivel sürgős volt a dolog, nem tudtam megvárni azt a pár napot, amíg kiküldik.
Beültem az autómba, elautókáztam Budapestre a Pillangó utcai P+R parkolóhoz.
Gondoltam a Metro megállóban veszek egy 10db-os gyűjtőjegyet és azzal fizetem az utazást.
Ám láss csodát, a forgalmi irodán senkit sem találtam.
Az ablakba azonban kiírták, hogy a jegyárusítás technikai okok miatt szünetel.
Na, b…
Lecammogtam a bejárathoz és az automatában vettem egy jegyet.
Közben megérkezett a Metro, így nem nagyon nézegettem a választási lehetőségeket, gyorsan vettem egy jegyet.

Lekezeltem és már indult is a szerelvény.
A Deák térnél leszálltam, mondván felmegyek a felszínre és megveszem azt a 10-es gyűjtőt.

Na, ezt nem kellett volna.

Emlékeszem, ahogy bemondták, hogy „készítsék elő jegyeiket, bérleteiket, mert a kijáratnál ellenőrzés történik”.
Ahogy felérek, az egyik ellenőr odaszól, hogy megnézné a jegyemet.
Tessék parancsolni, mondtam és odaadtam.
Megkérdezte, hogy honnan jövök. A Pillangó utcáról, mondtam.
Akkor ez a jegy nem jó, mondta.

Mi nem jó?
Ez a jegy nem érvényes.
Ne mondja már, néhány perce vettem és kezeltem a Pillangó utcánál.
Csakhogy ez egy szakaszjegy.
Az meg mi?
Ezzel csak három megállót utazhatott volna.
Az remek. És ez hova van kiírva?

Nem ragozom tovább.
Ritkán utazok BKV-vel.
Fogalmam sem volt, hogy három féle BKV jegy van.

1. Vonaljegy
2. Szakaszjegy (max. 3 megállóra)
3. Átszálló jegy

Azt se tudtam, hogy a vonaljeggyel két metrón is utazhatok. Most már tudom.

8000 forint pótdíj, ha 2 napon belül befizetem. Ha kések, akkor alapból 16000 Ft.
Nem túlzás ez, NEM KICSIT!

És ha egy szegény, gyermekét egyedül nevelő asszonyka volnék, aki 75000 forintból próbál a felszínen maradni?

– Senkit nem érdekel.

Miért kell ennyire brutális pótdíjjal sújtani a figyelmetlen, jóhiszemű utast akkor, amikor egyébként kár sem érte a BKV-t, hiszen a Deák Téren egy vonaljegyet elhasználtam az egy megállóra lévő Ferenciek teréig tartó utazásra, majd ismét tudatlanságból még egyet vissza a Pillangó utcáig.

Ha lógni akarok, akkor nem veszek jegyet. (meg se fordul a fejemben)

Azt meg nyilván nem játszom el direkt, hülyeségből, hogy 320 Ft helyett 280-ért veszek jegyet – hátha nem kapnak el… 

 

Írtam egy méltányosságot kérő levelet a BKV-nak, majd másnap elutaltam nekik a 8000 forintot.

Kíváncsi voltam, hogy mi lesz.

2012.05.29-én jött egy levél a BKV-től, íme:

<<PDF dokumentum betöltése >>

Én azért szégyellnék egy ilyen iratot aláírni. Égne az orcám, mint a Reichstag.

 

Hogy miért? Azért, mert méltánytalan, igazságtalan és aránytalan.

Nélkülöz minden emberit.

 

Mi a véleményed?
Tudom, hülye vagyok. Tény. :/
 

1 2 3 4 5 9