Szakszerű Windows telepítés 3500 forintért???

Egyre többször találkozom azzal, hogy Windows telepítés címén fél, negyed, vagy még annál is kevesebb munkát adnak el a gyanútlan és hozzá nem értő embereknek. Könnyű lépre menni, ha az ember csak az árat nézi, de nem tudja, hogy mi van mögötte. Olyan jól hangzik, hogy Windows telepítés 3500 forintért. Vajon lehetséges ez? 

Nos, az a kérdés, hogy mit nevezünk Windows telepítésnek?

Amennyiben azt nevezzük Windows telepítésnek, hogy betesszük a telepítő lemezt a meghajtóba, elindítom a Windows alap telepítését, majd az elkészült rendszerre felküldöm a legfontosabb eszközmeghajtókat (azokat is a géphez adott lemezekről), akkor igen, lehetséges 3500 forintért Windows-t telepíteni. Ha viszont szakszerű, komplett Windows telepítést szeretnénk elvégezni, akkor a szükséges munka messze több lesz, mint 3500 forint.

Csodák nincsenek. Aki azt ígéri, hogy 3500 forintért komplett, szakszerű telepítést csinál, az vagy varázsló, vagy őrült, vagy nem mond igazat.

A végén úgyis kiderül, hogy melyik volt igaz.

Fontos tudnod, hogy egy lassú, régi számítógép szakszerű, komplett telepítése Windows XP-vel általában nem fér bele 8 órába. A munka általában átcsúszik a következő munkanapra. 

Az idő jelentős részét a frissítések letöltése és telepítése viszi el.

A Windows Vista, már jellemzően 6-8 órán belül, komplett telepíthető.

A Windows 7 pedig már akár 4 óra alatt is komplett telepíthető.

Ahogy múlik az idő, egyre több frissítés jelenik meg a Windows 7-hez is. 

Jó szokás szerint, azokat nem lehet egy csomagban letölteni, így több menetben, több időt igényel majd a frissítés.

A fent említett idők gépenként erősen változhatnak. Egy gyors, korszerű számítógépen minden telepítés sokkal gyorsabban lefut.

Ha gyors az Internet hozzáférésünk sebessége és a Microsoft szerverei is éppen jó teljesítménnyel szolgáltatnak, akkor a frissítések időszükséglete is lehet sokkal jobb, vagy éppen rosszabb.

A lényeg nem is az idő, hanem az, hogy pontosan milyen feladatokat kell elvégezni egy szakszerű telepítés során.

 

A szakszerű, komplett  Windows telepítés a következő lépésekből áll:

1. Mi telepítés előtt a biztonság kedvéért lefuttatunk egy tesztprogramot, amellyel kizárjuk a memóriahibát.

2. A hardver eszközök azonosítása:      Megnézzük, hogy milyen alaplap, videó kártya, és egyéb hardver komponensek találhatók a számítógépben.

3. A szükséges (legfrissebb ellenőrzött) eszközillesztők (driverek) letöltése.

4. A Windows alap telepítése

5. A Windows driverezése. Ekkor telepítjük az alaplaphoz való chipset-eszközillesztőt, a grafikus kártya driver-ét, és az egyéb szükséges illesztő programot.

6. A Windows frissítése. Ez a leg időigényesebb feladat. Az Internetről le kell tölteni és telepíteni kell a Windows frissítéseket. Több száz megabyte-nyi frissítés letöltése is szükséges lehet.      A Windows akkor nevezhető biztonságosnak, ha friss, vagyis minden elérhető biztonsági frissítést tartalmaz, és ha egy megfelelő, komplex védelmi szoftver is telepítve van.      A Windows biztonsági frissítései olyan hibákat, hiányosságokat orvosolnak, amelyek nélkül a Windows könnyen támadható lesz. Még akkor is, ha egyébként megfelelő védelmi szoftvert telepítünk rá.

7. A Windows konfigurálása      Ahhoz, hogy kiaknázhatóak legyenek a hardver képességei, konfigurálni kell a Windows beállításait. A Swap file helyét és méretét, stb.

8. Komplex védelmi szoftver telepítése      Megfelelő védelem nélkül az Internet nagyon veszélyes terep. A leggyorsabb fertőzés, amit a saját szememmel láttam 1 másodpercen belül történt meg. (Alig egy másodpercet töltött a számítógép az Interneten, majd kihúztuk a kábelt, hogy telepítsük a megfelelő vírusvédelmet. Elkéstünk…)

9. A szükséges felhasználói programok telepítése      Office, VOIP szoftver, PDF olvasó, esetleg író, szótár program, fax funkció beállítása, egyéb programok telepítése.

10. A Windows optimalizálása      Számos szoftver telepítésekor automatikusan települnek különféle monitoring szoftverek, gyorsindítók, egyéb segédprogramok, amelyek szépen duzzasztják a rendszert. Az a tapasztalatunk, hogy ezek zömére nincs szükség. Főként előtelepített laptop számítógépek esetén gyakori, hogy a telepítés során még a „kisördög hegedűje” is feltelepül a számítógépre. Ennek meg az a következménye, hogy lassú a rendszerindítás, és sok felesleges rezidens program garázdálkodik a memóriában. Felesleges processzorterhelést és memóriafogyasztást okozva. Ezeket a felesleges alkalmazásokat le kell tiltani, el kell távolítani. Törölni kell a telepített frissítések visszavonására fenntartott munkafájlokat, fel kell szabadítani a feleslegesen lefoglalt rendszer-visszaállítási diszk területeket.

11. Amennyiben játék célra építjük, telepítjük a számítógépet, vagy különösen fontos a gép stabilitása, akkor különféle terheléses/stabilitási tesztekkel és 3D-s grafikus tesztekkel ellenőrizzük a rendszer stabilitását.

12. Ha újratelepítésről van szó, akkor a munka legelején gondoskodnunk kell az ügyfél dokumentumainak, levelezésének, egyéb mentendő adatának biztonsági mentéséről, a telepítés után pedig azok visszatöltéséről.

Ha a felsorolt feladatokat szépen, szakszerűen elvégezzük, akkor eredményül egy fürge és stabil telepített számítógépet kapunk.

No kérem, ezt nevezzük mi a LAPPA Computernél komplett Windows telepítésnek!

Lehetne persze azzal játszani, hogy e-feladatoknak mondjuk csak az 1/3-át végezzük el, de az nem éppen igényes munka. És szerintem nem is tisztességes a hozzá nem értő ügyféllel szemben.

A megfelelően telepített, driverezett és konfigurált Windows-os rendszer és a nem megfelelően telepített, driverezett és konfigurált Windows-os rendszer között akár 40%-os teljesítmény különbség is lehet, ugyanazon a hardveren.

Nem hókuszpók megoldásokról beszélek, csupán hozzáértésről, szakszerűségről és igényességről.

Persze, nem csak a sebességről, a teljesítményről van itt szó. Ha nem megfelelő a telepítés, ha nincs minden szükséges frissítés telepítve a Windows-hoz és az egyéb hardver komponensekhez, valamint a szoftverekhez, akkor előbb, utóbb valami nem fog megfelelően működni. Nem kapunk stabil, megbízható számítógépet.

A mi ügyfeleink jelentős része cég, akiknél nagyon fontos a megbízható, stabil működés.

Ugyanakkor, meggyőződésem, hogy a magánemberek sem szeretik a lefagyó, újrainduló, bizonytalan gépeket.

4 hozzászólás to “Szakszerű Windows telepítés 3500 forintért???”

  1. tommcat szerint:

    Kedves Tanár Úr!

    A linux-os op.rendszerről mi a véleménye. Kb. másfél éve használom /természetesen frissítésekkel/ és olyan, mint telepítéskor.
    Lassulást, fertőzést nem tapasztaltam.
    Üdv: Egedi Tamás

  2. Torok Jozsef szerint:

    Kedves Tamás!

    Az én életemből eleddig kimaradt a Linux, így a véleményem nem volna mérvadó.

    Mivel pedig a Linux üzemeltetési problémáiról nincsenek tapasztalataim, ezért botorság volna erről nyilatkoznom.

    Ami viszont a Windows-t illeti, azt kijelenthetem, hogy a problémák 95%-át maguk a felkészületlen, kísérletező felhasználók okozzák.

    Van, hogy több évig is használok egy telepített Windows-t. Én is sok olyasmit teszek, ami miatt indokolt az időszakos karbantartás, de semmi panaszra nincs okom.
    Újratelepítést olyankor szoktam végezni, amikor Windows verziót cserélek.
    Olyankor szeretem a szűz telepítést. Az jót tesz a teljesítménynek.

    A Macintosh rendszerek és a Linux is a kevéssé támadott OS-ek közé tartoznak, ez azonban szerintem nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos a védekezés.
    Vannak vírusok, trójai programok, … Linuxra és Mac OS-re is.
    Még ha kisebb is a fertőzés esélye.

    Üdvözlettel: Török J.

  3. Tamás szerint:

    Tisztelt Szerző!

    Azért a 1.5-2 nap kicsit túlzás::)

  4. Torok Jozsef szerint:

    Kedves Tamás!
    Köszönöm a hozzászólást!

    Valóban, ha korszerű, gyors számítógépről és a Windows 7 Service Pack 1 csomaggal bővített operációs rendszerről beszélnünk, akkor akár 4-5 óra alatt elvégezhető ez a feladat.
    Feltéve, hogy könnyen összeszedhetők (letölthetők) a friss eszközmeghajtók, nem kell le-, majd visszamenteni az ügyfél adatait, levelezését, stb.

    Ha azonban
    - régi és lassú a gép,
    - nagyon nem friss a telepítendő operációs rendszer,
    - esetleg Windows XP-t kell telepíteni,
    - temérdek frissítéssel,
    - gondoskodni kell az ügyféladatok lementéséről és visszatöltéséről,
    - komplett telepítésről beszélünk, ahol nem csak a Windows-t telepítjük és frissítjük, hanem az összes programot, Office-t, stb.
    - és még arra is figyelünk, hogy az ügyfél mindent ott találjon, ahol az előző Windows-ban már megszokta,
    akkor előfordul, hogy néha még a két nep (2×8 óra munkaidő) sem elég.

Szólj hozzá!

*